Kultúra

Talán egy karnyújtásra van tőlünk a gyilkos

A True Detective 3. évadának a felénél akár már tippelhetünk is, hogy ki nézte ki magának a testvérpárt, és ki miatt halt meg egy kisfiú.

Majdnem négy évet vártunk a True Detective folytatására, most pedig olyan gyorsan telik az idő, hogy a harmadik évad felénél járunk. Nem sok választ el bennünket attól, hogy Wayne Hays (Mahershala Ali) és Roland West (Stephen Dorff) kibogozzák a szálakat, és megtudják, hogy miért tűnt el egy testvérpár a 80-as években, illetve miért kellett az egyiküknek meghalnia. Hétről hétre összefoglaljuk a részeket, és próbáljuk eloszlatni a ködöt a rejtélyes ügy körül, de nagyon spoilerezünk, úgyhogy nem árt visszanézni a részeket az HBO GO-n.

A negyedik részre odáig jutottunk, hogy már akad pár olyan gyanús alak, akit még mi is kihallgatnánk Wayne-ék helyében. A lehetséges gyilkosok áttekintése előtt azonban vegyük át gyorsan, hogy mi történt eddig (a korábbi részekről szóló cikkeinkért ide kell kattintani). Az alaptörténet szerint 1980-ban Julie és Will Purcell nem ment haza időben, és nem sokkal később a fiút holtan találták az erdőben furcsa, imádkozó testtartásban. Will nővére azonban nem került elő, csak 1990-ben akadtak a lány ujjlenyomatára egy drogériában. A negyedik részben még közelebb kerültünk Wayne-hez – és a 80-as évekbeli vidéki Amerika rasszizmusához -,aki egész életét az eltűnt gyerekek ügyének szentelte, ráment a karrierje és a házassága is a jelek szerint. Ezen kívül:

  • A gyerekek egy katolikus egyházközösségbe jártak, ahol kiderült, hogy az előző epizódban már látott imádkozós képet a pap készítette Willről
  • A gyilkosság helyszínén megtalált csuhébabákat egy Patty Faber nevű nő készítette, aki egy félszemű fekete férfira emlékezett a vásárlói közül
  • Wayne-ék felkerestek egy férfit, akire illik a leírás, de úgy tűnik, nem a gyilkosra bukkantak Sam Whitehead személyében
  • A gyerekek iskolatársa, Freddy Burns ujjlenyomatait megtalálták Will biciklijén, a 18 éves fiú elvette a fiútól a bicajt, aki éppen a nővérét kereste
  • Julie Purcellt Wayne is kiszúrta a drogéria biztonsági kameráján, mikor visszatért a nyomozáshoz 1990-ben
  • Azt már eddig is tudtuk, hogy a gyerekek eltűnése után nagybátyjuk, Dan O’Brien (Michael Graziadei) is köddé vált, de most azt is megtudtuk, hogy maradványai valamikor 1990 és 2015 között kerülhettek elő
  • A gyerekek anyja, Lucy Purcell túladagolásban vesztette életét

Lássuk, hogy kik jöhetnek eddig számításba, ki ölhette meg Will Purcellt és ki szemelhette ki magának Julie Purcellt.

1. Freddy Burns

Az éppen csak 18 éves diáksrác nem őszinte a rendőrökkel, és tényleg kikezdte Will Purcellt, elvette a bringáját és üldözte egy kicsit, de a kihallgatószobában talán mégsem mutatta a hidegvérű gyilkos oldalát.

2. Brett Woodard

Az indián, fémgyűjtögető férfi már a múltkori részben is gyanúsan viselkedett, viszont kinyitotta a rejtélyes zöld táskáját, ami tele volt fegyverekkel. A néző számára Woodard egyáltalán nem tűnik olyan félelmetesnek, de a környék férfi tagjai csillapíthatatlan vágyat éreznek, hogy a férfit megleckéztessék, és megbüntessék azért, amit talán el sem követett.

3. Sam Whitehead

A félig vak férfit muszáj ideraknunk, elvégre illik rá a csuhébaba-vásárló leírása, de meglepődnénk, ha Whiteheadnek valóban köze lenne a Purcell-rejtélyhez.

4. Amelia Reardon

Mi a Ringeren, ők meg a Redditen találták azt a hajmeresztő teóriát, miszerint Wayne Hays felesége, Amelia Reardon (Carmen Ejogo) felelős a gyerekgyilkosságért. Az indokok között ott van, hogy túl sok köze van az ügyhöz, könyvet írt a témáról, de ez azért elég durva csavar lenne Nic Pizzolattóéktól.

Szponzorált tartalom

A cikk az HBO GO támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik