Tudomány

És nem éltek boldogan, amíg meg nem haltak – Kimondják Charles és Diana válását (1996)

London, 1996. augusztus 28. - Négy évnyi különélés és számtalan botrány után Wales hercege és hercegnéje külön utakon folytatják.

Kevés olyan dolgot lehetne említeni, amit az évszázad egyik legjobban dokumentált házassága (majd válása) kapcsán még nem írtak le, vagy mondtak volna el – pláne így augusztus végén, amikor napokra vagyunk Diana halálának az évfordulójától. Egy dolog azonban biztos: a magukat hozzáértőnek tekintők egymásra licitálva próbáltak (és próbálnak a mai napig) rámutatni azokra a bizonyos ómenekre, amik miatt már a kezdetektől fogva biztosnak kellett volna lennünk abban, hogy Charles walesi herceg és Diana Spencer házassága halálra volt ítélve.

Hiszen a trónörökös tapasztalt, a 30-as éveiben járó agglegényként lépett be a kapcsolatba, míg a dinasztikus hagyományoknak tökéletesen megfelelő Diana alig múlt 20 éves. Az 1981 nyarán tartott esküvő tele volt bakikkal, kezdve azzal, hogy a leendő hercegné felcserélte férje keresztneveit, vagy azzal, hogy Charles rossz újra húzta föl a gyűrűt és a ceremónia végén elfelejtette megcsókolni aráját – nem is beszélve arról, hogy a pár kérésére kikerült a házastársi eskü szövegéből az engedelmességre vonatkozó sor.

Arról, hogy a házastársak kapcsolata mikor romlott meg, megoszlanak a vélemények: egyesek szerint Charles sosem táplált komoly érzelmeket választottja iránt, míg Diana az első pillanattól kezdve szerelmes volt „szőke hercegébe”. Néhányan arra mutattak rá, hogy a pár legidősebb fiuk, William születése (1982) után hidegült el egymástól, megint mások szerint 1985-ben történt a szakadás, amikor Diana számára csak a fiai léteztek, Charles életébe pedig ismét belépett Camilla Parker-Bowles.

Több „tényfeltáró” újságcikk, kiszivárogtatott beszélgetés és látványosan őszinte interjú után 1992 decemberében bejelentették a hercegi pár szétköltözését. Az ezt követő években mindketten nyíltan bevallották, hogy többször követtek el házasságtörést – noha amikor ennek okairól kérdezték őket, csak a másikra tudtak mutogatni. 1995 végén a Buckingham-palota szóvivője bejelentette, hogy a királynő levélben szólította fel fiát és menyét a válásra – amibe két hónapon belül mindkét fél beleegyezett.

Az 1996. augusztus 28-án véglegesített válás értelmében Diana mintegy 17 millió fontot kapott, valamint aláírt egy titoktartási záradékot, miszerint innentől kezdve nem beszél rémálommá vált házasságának részleteiről. Tina Brown, Diana (egyik) önéletrajzi könyvének szerzője szerint annak ellenére, hogy Diana a válás után is hercegnő maradt, Fülöp herceg egyszer kikelt a viselkedése ellen, és megfenyegette, hogy ha így folytatja, elveszik tőle a hercegnői címet. Diana állítólag így válaszolt: „Az én címem jóval öregebb, mint a tiéd, Fülöp!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik