Szórakozás

Kállay Saunders András szerint könnyebb kanállal kenni a vajas kenyeret, ezért nem kéri meg Tolvai Reni kezét

Az énekes és barátnője, Tolvai Reni a Megasztár ötödik évadában jöttek össze és azóta is egy párt alkotnak. Többször felröppent a pletyka, hogy szakítanak, pedig csak arról van szó, hogy nem a kirakatban élik az életüket. A közel egy évtizedes kapcsolat ellenére, Kállay Saunders András nem fontolgatja a házasságot.

Kállay-Saunders András lesújtó véleménnyel van a magyar zenei szakmáról
Csalódottsága miatt innentől a saját zenéjén is változtat.

A legtöbben késsel kenik a vajas kenyeret, pedig kanállal sokkal könnyebb. Sajnos, sok minden belénk rögzült, követjük a társadalmi elvárásokat. Ilyen a házasság is, pedig nem gondolom, hogy egy gyűrű bármin változtatna. Hiszem, hogy két ember anélkül is szeretheti egymást egy életen át. Lassan nyolc éve vagyunk együtt Renivel, együtt élünk, mintha házasok lennénk

– magyarázta a Borsnak Kállay Saunders, aki a gyerekvállalást sem sürgetné.

Én most még nem tudnék olyan apuka lenni, amilyen szeretnék. Még futok az álmaim után, így nem lenne annyi időm, amennyit egy gyerek igényel.

Kiemelt kép: Instagram/@kallaysaunders

Ajánlott videó

Olvasói sztorik