Sport lineup

Az ész megáll attól, ahogy ez a 19 éves fiú kosarazik az NBA-ben

Mindig nagy kérdés, hogy az Európából az NBA-be érkező kosarasok mire lesznek majd képesek, és bár Luka Doncic többszörös spanyol bajnokként, friss Euroliga-győzelemmel és a Final Four legértékesebb játékosaként érkezett meg a tengerentúlra, nála is voltak elégedetlenkedő hangok. Ehhez képest most ott tartunk, hogy fél szezon alatt az ujja köré csavarta a ligát.

A 19 éves szlovén ismét hihetetlen estén van túl, vele van tele a világsajtó, pedig a Dallas Mavericks kikapott a Toronto Raptorstól 123-120-ra. Ugyanakkor Doncic a neki jutott 36 perc alatt 35 pontot, 12 lepattanót és 10 gólpasszt gyűjtött össze,

így ő lett az NBA történetének első tinédzsere, aki úgy szállított tripla-duplát, hogy legalább 30 pontot dobott mellé. Az eddigi rekorder LeBron James volt, aki 2005-ben 20 évesen és 100 naposan ért el hasonló bravúrt. Abban is első, hogy a huszadik éve előtt már két tripla-duplája van.

Olyan korábban egyébként már előfordult, hogy valaki az újonc szezonjában 35 szerzett pont mellett ért el tripla-duplát, Doncic ebben a hetedik. A névsor legendás, Michael Jordan, Oscar Robertson, Jerry West, Elgin Baylor és Jason Kidd már Hall of Famer, Stephen Curry pedig biztosan az lesz.

Ha Doncic így folytatja, akkor ő is az lehet, de azért ennyire ne szaladjunk előre, hány egyszezonos csodát láttunk már és fogunk még. Mindenesetre fantasztikus nézni meccsről meccsre a játékát, mert tényleg szemernyi megilletődöttség nincs benne, 19 évesen nyújt vagány kosárlabdát a világ legerősebb bajnokságában.

Közben James Harden folytatta azt az űrkosárlabdát, amit ebben a szezonban nyújt, 40 pontot szerzett, a Houston Rockets pedig legyőzte az Orlando Magicet. A szakállkirály Harden ebben a szezonban 36,3 pontot átlagol, a sorban második Stephen Curry 29,3-at. Teszi mindezt úgy, hogy a Rocketset sérülések hátráltatják – bár most visszatért Chris Paul –, és volt egy egészen kivételes sorozata: zsinórban 87 olyan mezőnykosarat szerzett, amit nem előzött meg assziszt, azaz magának kellett kidolgoznia a helyzetet. Most az Orlando ellen szakadt meg ez a csapattársakra nézve nem túl hízelgő széria.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Dallas Mavericks-Toronto Raptors 120-123
Chicago Bulls-Cleveland Cavaliers 101-104
Los Angeles Clippers-Sacramento Kings 122-108
Oklahoma City Thunder-Milwaukee Bucks 118-112
Houston Rockets-Orlando Magic 103-98
Minnesota Timberwolves-Utah Jazz 111-125
San Antonio Spurs-Washington Wizards 132-119
New York Knicks-Miami Heat 97-106
Los Angeles Lakers-Phoenix Suns 116-102

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik