Szomorú, hogy csak 27 év adatott neki, de rövid életét önpusztító életmódjának köszönheti: napi egy üveg whiskey és mellé a drogok (főleg a heroin) vitte sírba. Jelmondatát ő maga maximálisan betartotta: „Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!”.
Még nem volt 18, amikor elszökött otthonról és körbejárta az Egyesült Államokat a Janis Jyn Joplin néven született énekes. San Franciso hippi negyedébe költözött. Mellesleg a középiskolát még elvégezte, az austini egyetemet viszont nem. (Gyerekként egyébként templomi kórusokban énekelt.)
Janis Joplin: Cry baby
Alkalmi munkákból élt, mellette énekelni kezdett folk, soul, country és blues műfajban. 1966-ban tagja lett a Big Brother And The Holding Company nevű zenakarnak és egy monterey-i koncerten figyeltek fel érdes, rekedt hangjára. A nagy sikerek ellenére kivált a bandából, egyedül próbálkozott.
1968-ban Bob Dylan menedzsere pátyolgatta, első lemeze borítóján ő, valamint a zenészek egy kirakósjáték elemeiként tűnnek fel. A második albumának megjelenését már nem érte meg.
Janis Joplin: Piece of my heart
Botrányokkal teli volt élete, unalmasnak semmiképp sem nevezhető. Nőkkel és férfiakkal egyaránt megismerkedett közelebbről, egy koncerten azt is elmondta, egyszerre több embert is tudott szeretni.
1970. október 4-én halt meg drogtúladagolásban, előtte egy nappal énekelte fel Me and Bobby McGee című dalát. Érdekes, hogy végrendeletet írt, és kevéske vagyonából, 2000 dollárból, akaratának megfelelően zenésztársai partit szerveztek emlékére. Hamvait a Csendes-óceánba szórták.
A hippi kultúra szimbóluma lett Janis Joplin és életpályája. Pályafutása során több neves előadóval lépett fel, például Johnny Cash-sel, a Doors tagjaival.
AJÁNLOTT LINKEK:
Janis Joplin weboldala (officaljoplin.com)
Egy rajongói oldal (janisjoplin.net)
Egy másik rajongói oldal (johngilmore.com)
Janis Joplin élete (literatura.hu)
Szobor Magyarországról (szlavics.hu)