Közélet

Elakadtak a bányászok a kútba esett kisfiú mentése közben

Frissítünk!

Tragédiával ért véget a napok óta tartó mentőakció.

Megint elhalasztották a kútba esett kétéves fiú mentését, írja az The Olive Press. A bányászok útját ugyanis akadályozza az áttörhetetlenül kemény talaj, pedig már nagyon közel vannak a fiú feltételezett helyzetétől.

A mentőcsapatoknak így még legalább egy célzott, nagyon pontosan megtervezett mikrorobbantást kell végrehajtaniuk, hogy eltávolítsák az útból az akadályt.

A rendkívül kemény talaj már korábban is problémát okozott a mentés során.

A jelenlegi számítások szerint még legalább két órába telik majd, amíg elérik Julent.

A helyszínen mindeközben mentőcsapatok várakoznak, hogy a kisfiú kiszabadítása esetén azonnal kórházba tudják majd szállítani, ha szükséges.

A kétéves Julen tizenkét nappal ezelőtt tűnt el egy szűk, 25 centiméter átmérőjű kútnyílásban családja szeme láttára Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén.

Totalán településen csütörtök este virrasztást tartottak a kisfiúért, több mint kétszáz ember gyűlt össze, ott voltak a gyerek hozzátartozói is.

A spanyol csendőrség nyomozást indított annak kiderítésére, hogy a kutat illegálisan fúrták-e, ugyanis a helyi önkormányzat állítja: nem adott arra engedélyt.

Alig több mint fél méterre vannak a bányászok a kútba esett fiútól
Összesen 3,8 métert kell ásniuk, ebből pedig már 3,15 méteren túl vannak

Kiemelt kép: MTI/EPA-EFE/Daniel Perez

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik