Feltalálják a klarinétot (1690)

Közel négy oktáv a klarinét hangterjedelme, ezzel a fúvós hangszerek között „listavezető”. Fafúvós hangszer, amely leginkább a cigányzene, a klezmer stílus sajátja, de szimfonikus zenekarok nélkülözhetetlen elemeként is tekintünk rá.

Egy nádnyelves fúvóka, na meg a zenész szája „működteti”. A chalumeau nevű elődjét ismerjük, 1690 körül pedig egy Johann Christoph Denner nevű német mester fejlesztette tovább úgy, hogy hangterjedelme kiterjedjen. Egyes feljegyzések szerint életében összesen két klarinétot készített csupán, amelyből az egyik megsemmisült. Mivel nagyon magas hangot adott ki a hangszer, a 18. századi trombita clarino regiszterének hangjához hasonlították, innen kapta a clarinetto nevet.

Hogyan használjuk a hangszert – angol oktatófilm, 1. rész:

A mai formája 1839 és 1843 között alakult ki Hyacinthe Klosé klarinétművész és Louis-Auguste Buffet hangszerkészítő segítségével. Ők a fuvola billentyűzetét illesztették a hangszerre.

Elterjedése egyáltalán nem volt zökkenőmentes, eleinte nem szerették, de a bécsi klasszikusok már alkalmazták, Beethoven pedig megadta számára a döntő lökést.
Mára persze népszerűvé vált, a fúvós zenekarokban olyan szereppel bír, mint a szimfonikusoknál a hegedű. A nagyobb zenekarokban 2-3 klarinét, egy basszusklarinét, míg a kamarazenekarokban 1-2 klarinét lehet.

Hangja egy nádból készült vékony lemezke rezgéséből ered. Ez a nyelvecske körülbelül 1-2 milliméter vastag. A különböző hangmagasságok előállítására hanglyukak szolgálnak (általában 13 hangnyílás van rajta, amelyek közül nyolcat a játékos az ujjaival fog be, míg a többit a billentyűk segítségével tud kinyitni, illetve befedni), de sokat számít az is, hogy a nád egyik vége a fújó alsó ajkával találkozik.

Baranyai Lajos klarinétszólója:

A hangszer teste általában grenadilfából, ébenfából vagy puszpángból készül, de lehet műanyag vagy fém is. Hossza általában 70-80 centiméter. Az alsó végén tölcséralakban kiszélesedik, ami hangfogóul szolgál.