Sport

A bokszolóink étrendszakértőkkel készülnek Londonra

Harcsa-Zoltan(960x640).jpg (Harcsa Zoltán)
Harcsa-Zoltan(960x640).jpg (Harcsa Zoltán)

A végéhez közeledik a magyar ökölvívók olimpiai felkészülése. A három magyar bokszoló minden apróságra figyel.

Még majdnem két hét van az indulásig, a londoni olimpiára kvótát szerzett három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) –felkészülése lassan a végéhez közeledik. Az eddig elvégzett munkával elégedett Kovács László, a magyar ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya is.

 

„Éppen ott tartunk a felkészülésben, ahol az eredeti tervek szerint tartani szerettünk volna, és örömmel mondhatom, hogy a fiúk apró sérülései is teljesen meggyógyultak, és valamennyien maximálisan terhelhetőek. Káté Gyula bal keze is rendben van, már teljes erőből tud ütni vele. Nagyon örülök annak, hogy a magyar ökölvívók közül sokan maguknak érezték a három fiú minél jobb felkészítését, és éppen ennek köszönhetően nap, mint nap remek kesztyűpartnerekkel készülhettek Londonra” – fogalmazott a kapitány.

Kovács László elmondta, a munkájukat ezúttal számos kiegészítő ág – például a Sportkórház Teljesítmény-diagnosztikai csoportja – is segítette, sőt a bokszolók étrendjének összeállításában jelentős szerepet játszottak a tatai táborban tartózkodó étkezési szakértők.

„Egy biztos, ennek köszönhetően szinte mindhárman már súlyban vannak, így fogyasztási gondokra egyikük sem hivatkozhat. A felméréseink szerint az igazi csúcsforma előtti állapotnál járnak a fiúk, bármikor élesíthetőek a küzdelemre” – folytatta a kapitány.

Természetesen maximálisan odafigyelnek arra, hogy tiltó listára került szer véletlenül se kerülhessen Varga, Káté vagy Harcsa szervezetébe.

„Még a sportolók táplálék-kiegészítőit is bevizsgáltattuk, semmit sem bíztunk a véletlenre. Mindhármukat eddig öt-öt alkalommal vizsgálták meg a doppingellenőrök, és mindannyiszor negatív lett az eredmény” – árulta el Kovács.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik