Sport

Detre Diána az első londoni utazónk

detre-diana(960x640).png (detre diána, )
detre-diana(960x640).png (detre diána, )

A 158 fős magyar versenyzői csapatból a fiatal szörföző ül először repülőre, hogy elutazzon a XXX. nyári olimpiai játékokra.

A Magyar Olimpiai Bizottság utazási terve szerint Detre Diána nem egyedüli sportolóként repül jövő kedden a brit fővárosba, ám a vitorlázó Berecz Zsombor, illetve a sportlövő Bognár Richárd és Csonka Zsófia néhány nap edzés után még visszautazik Magyarországra londoni szereplése előtt.

Jövő szombaton utaznak a tornászok, illetve három asztaliteniszező és a teniszező Szávay Ágnes. A küldöttség első nagy csoportja július 24-én érkezik majd Londonba, a megnyitó előtt három nappal utaznak ugyanis az úszók, valamint a bokszolók, illetve a Széll Domonkos, Simon Béla evezős duó, valamint Lovassy Krisztián országúti kerékpáros. A férfi kézilabdázók is ezen a napon érkeznek, de ők Franciaországból, vonattal jutnak el a brit fővárosba.

A megnyitó napján, július 27-én szintén ugrásszerűen nő majd a magyarok száma az olimpiai faluban, ekkor érkezik majd a többi közt a férfi és női vízilabda-válogatott. A 13 fős kajak-kenu válogatott csak augusztus 4-én kel útra.

A magyar küldöttségből elsőként Molnár Zoltán csapatvezető utazik a játékok helyszínére.

A MOB tájékoztatás szerint az “Aranygép” augusztus 13-án reggel indul Londonból Budapestre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik