Nagyvilág

Horvátországban már hét halálos áldozata van az influenzajárványnak

Horvátországban december óta csaknem kilencezer influenzás beteget regisztráltak, és már hét halálos áldozata van a járványnak – közölte Vladimir Drazenovic, a Nemzeti Influenza Referencia Központ vezetője pénteken a horvát közszolgálati televízióban (HRT).

Kiemelte ugyanakkor, hogy a megbetegedések száma valószínűleg négyszerese a regisztráltnak. 

Amennyiben figyelembe vesszük a növekedés ütemét és a bizonyított esetek számát, valamint azt, hogy jelenleg tetőzik az influenzajárvány, amely még 8 hétig is eltarthat magas intenzitással, elmondható, hogy ilyen számokkal az elmúlt tíz évben nem találkoztunk Horvátországban

– hangsúlyozta a szakember.

Hozzátette: ebben az évben a megbetegedések többségéért az influenza A vírus a felelős, amely 30 százalékkal veszélyesebb a tavalyi vírustípusnál. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a jelenleg fertőző vírus már három éve nem volt jelen Horvátországban, ezért a lakosság elveszítette ellenálló képességét vele szemben – húzta alá.

Mint mondta, az A vírus egyformán veszélyes mindenkire, a fiataloknál és a korábban egészséges embereknél is komoly szövődményeket okozhat.

Az influenza tünetei közé tartozik a magas láz, a végtagfájdalom, a fejfájás, valamint a kicsit később jelentkező légúti tünetek. Szövődménye lehet tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, szívelégtelenség, középfülgyulladás, asztmás roham, valamint vesekárosodás.

Drazenovic szerint azonban, aki védőoltás mellett mégis elkapja a betegséget, az könnyebben jut túl rajta, és a szövődmények kialakulására is kevesebb esély van.

A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) a 2018/2019-es influenzaszezonra 350 ezer oltóanyagot rendelt, amely három hét alatt elfogyott, így decemberben már nem lehetett hozzájutni a vakcinához.

A tavalyi szezonban összesen 64 ezer 813 influenzás beteget regisztráltak az országban, a legtöbbet Zágráb városában, és 35-en haltak bele a betegség valamelyik szövődményébe.

Kiemelt kép: Látogatási tilalomról szóló tájékoztató a budapesti Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának bejáratában 2019. január 15-én. Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el az influenzaszerű megbetegedések halmozódása miatt. (MTI/Mónus Márton)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik