Szórakozás

Lady Gaga: Egészen biztosan folytatom a színészkedést

Bár az amerikai sajtóban igencsak él ez a narratíva, Lady Gaga valójában nem a Csillag születik főszerepével debütált színészként, egyrészt szerepelt a Machete és a Sin City folytatásaiban is már a vásznon, másrészt három éve egy Golden Globe-ot is nyert az American Horror Story-ban nyújtott alakításáért. Gaga most a Critics Choice Awards díjátadón nyerte el Glenn Close-zal közösen a legjobb női főszereplői alakítás díját, ennek kapcsán elmondta, hogy mindig is álma volt a színészet, pedig már majdnem feladta, most meg itt van, mondta el a díjat követő backstage interjúban, ahol újságíról kérdéseire válaszolt. Elmondta, hogy imádja csinálni és mindenképpen folytatni is fogja.

Egészen biztosan folytatom a színészkedést. Imádok színészkedni. Imádtam játszani az American Horror Story-ban Ryan Murphy-nek és imádtam játszatni a Csillag születikben Bradley Coopernek. Fantasztikus élmény volt, folytatni akarom és mégtöbb dolgot csinálni, de jelenleg el vagyok picit kényeztetve. Volt néhány fantasztikus rendezőm fantasztikus vízióval.

Kiemelt kép: Frazer Harrison/Getty Images, The Critics’ Choice Awards

Ajánlott videó

Olvasói sztorik