Teréz anya keresztneve Ágnes volt, legalábbis albánul Agnes Gonxha Bojaxhiu-nak, arománul (ez egy kisebbség) Agnesa/Antigona Gongea Boiaginak szólíthatták azok, akik teljes nevén kívánták említeni.
1910. augusztus 27-én még Üsköbnek hívták szülővárosát, ma már Szkopjének. Macedónia jelenlegi fővárosa akkor az Oszmán Birodalom része volt. Egyes források augusztus 26-át nevezik születési dátumának, de Teréz anya 27-ét, megkeresztelkedése napját, keresztény életének kezdetét tekintette annak. Édesapja építési vállalkozó volt, édesanyja otthon vezette a háztartást. Bár a mai Koszovó területéről származott az albán család, a mohamedán többség ellenére katolikus vallású volt.
Ágnes 9 éves volt, amikor édesapja meghalt, édesanyja nevelte két testvérével. Anyja a Szent Szív egyházközség egyik vezető tagja volt, támogatta a szegénység elleni küzdelmet. Később Ágnes is tagja lett a Mária Kongregációnak, és 12 évesen döntött úgy, hogy a szegények megsegítése központi része lesz életének. A hitet társának választotta, ez segítette édesapja halálának feldolgozását is.
Út Istenhez és a szegényekhez
Abban az időben az akkori Jugoszlávia területén tevékenykedő jezsuiták gyakran jártak Indiába, a kalkuttai főegyházmegyébe, ott vállaltak szolgálatot. Levelekben tájékoztatták egymást a missziós tevékenységekről, tapasztalatokról.
Ágnes 1928-ban belépett a Loreto Nővérek Rendjébe (angolkisasszonyok), mert elhatározta, hogy missziós nővér lesz Indiában. Barátnőjével, Betikával kérte felvételét a Loretói Miasszonyunk anyaházába, akik néhány hónap felkészítés után Indiába, Dardzselingbe küldték. Szerzetesi fogadalmát itt tette le 1931. május 25-én, a Teréz nevet lisieux-i Szent Teréz iránti tiszteletből választotta. Utolsó rendi fogadalmát 1937-ben tette.
A kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában szolgált, földrajzot és hittant tanított 1930 és 1948 között. 1944-ben az iskola igazgatója lett. Életében az 1946-os év jelentett fordulópontot. Éppen Dardzselingbe tartott vonattal, amikor ott megtapasztalta, milyen hatalmas a nyomor, a szegények tömege Indiában. Elhatározta, küldetése lesz a szegények között szolgálni, és el kell hagynia a kolostor biztosította kényelmet.
1948-ban Kalkutta érsekén keresztül engedélyt kért XII. Pius pápától, hogy elhagyhassa a közösséget és független apácaként Kalkutta nyomornegyedében dolgozhasson. Kitanulta az ápolónői munkát (Patnában, a missziós orvosnővérek segítségével), s az indiai szegények kék csíkkal ellátott fehér száriját viselve a kalkuttai utcák hajléktalanjait, gyermekeit kezdte istápolni, tanítani. Immár indiai állampolgárként 1953-tól hozta létre otthonait az elhagyott gyermekeknek, kórházat a súlyos betegeknek, menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek, otthont a leprásoknak.
Teréz a pápához fordult, hogy engedélyezze számára egy új szerzetesrend megalapítását. Ezt 1950-ben kapta meg. Hitvallásuk ez volt: “Szerzetesek vagyunk. A Nap huszonnégy órájában Jézus Krisztust szolgáljuk.”
Ő maga így gondolkodott a rend küldetéséről: „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket”. Folyamatosan szerzett magának híveket, és sok otthon nyílt szerte Indiában. Miután 1965-ben VI. Pál engedélyezte, hogy a Szeretet Misszionáriusai Kongregáció az országon kívül is tevékenykedjenek elkezdtek nyílni a világ több pontján a missziós házak, elsőként Venezuelában.
A támogatók száma egyre nőtt, a rend alapítványokkal, kórházakkal, szociális otthonokkal gyarapodott, magyarországi megalakítására 1989-ben nyílt lehetőség. Teréz anya életfilozófiája a legkülönbözőbb vallási felekezetek körében talált követőkre.
Nehézségek
Először 1983-ban, II. János Pál pápánál tett látogatása során, 1989-ben pedig otthonában kapott szívrohamot, utóbbi után pacemakerrel élt. 1991-ben tüdőgyulladást kapott Mexikóban, de volt ereje elmenni Albániába, hogy megnyissa ottani missziós házát. 1997-ben eltört egy csontja, majd maláriát kapott, súlyosbodott szívbetegsége.
Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg, az indiai állam által rendezett búcsúztatásán egymillió ember vett részt. Bár India nem keresztény ország, a kormány mégis három napos nemzeti gyászt rendelt el. Két héttel halála után szobrot emeltek neki, a világ több pontján templomok, otthonok viselik nevét, de a tiranai repülőteret is róla nevezték el.
Albánia legújabban azt szeretné, ha Teréz anya hamvai az országban nyugodnának, de erről India hallani sem akar. Példátlanul gyorsan, halála után hat évvel boldoggá avatták. Ahhoz, hogy valaki Boldog legyen, bizonyítottan csodát kellett tennie élete során. A források ilyennek tekintik az indiai Monica Besra esetét, akinek hasi daganata volt és csodás gyógyulását Teréz anya imáinak köszönhette.
Teréz anyát II. János Pál pápa a missziós világnapon, 2003. október 19-én Rómában csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta. Az eseményen 27 ország képviseltette magát kormányszinten.
A számos elismerés és kitüntetés közül a legjelentősebb az 1979-ben kapott béke Nobel-díj. Amikor átvette a díjat, megkérdezték tőle: „Hogyan segíthetjük elő a világbékét?” Ezt válaszolta: „Menjünk haza és szeressük a családunkat.” Az ünnepi banketten való részvételt lemondta, és a kapott 6000 dollárt Kalkutta szegényeinek juttatta el.
1971-ben Kennedy-díjat, 1972-ben Nehru-díjat, 1975-ben Albert Schweitzer-díjat, 1985-ben Szabadság Érdemérmet, 1995-ben Kongresszusi aranyérmet vehetett át. 1996-ban megkapta az Egyesült Államok tiszteletbeli állampolgárságát. A Szeretet Misszionáriusainak kalkuttai házát 1986. február 3-án II. János Pál pápa is meglátogatta, a napot Teréz anya élete legboldogabb napjának nevezte.
Halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes ápoló dolgozott.
AJÁNLOTT LINKEK:
Idézetek Teréz anyától
Teréz anya boldoggá avatásának részletei
Teréz anya életének fontos állomásai
