Nagyvilág

Nem verték félholtra a német szélsőjobbost

Valaki ráugrott és elesett. A német hatóságok cáfolták a brémai AfD-vezető megtámadásáról közölt korábbi beszámolót.

Mint korábban megírtuk, Frank Magnitz, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) legnagyobb német ellenzéki párt brémai tartományi vezetője kórházba került, miután megtámadták. Akkor részleteket a támadásról nem közölt a rendőrség, de politikai bűncselekmény gyanújával indult nyomozás.

Az AfD akkor azt állította, hogy a tartományi pártvezetőt három maszkos férfi támadta meg, súlyos sérüléseket okoztak neki. Jörg Meuthen, a párt társelnöke a Twiterren azt írta, hogy Frank Magnitzot félholtra verték, farudakkal.

Azóta a párt elismerte, hogy az első beszámolók a támadásról nyilvánvalóan tévesek voltak. 

Magnitz, aki szerdán elhagyhatta a kórházat, a Die Welt című lapnak azt mondta: feltehetően szélsőbaloldaliak támadták meg, és a tett szerinte felért egy gyilkossági kísérlettel.

A brémai ügyészi hivatal szóvivője viszont azt közölte, a támadásról készült videofelvételen az látszik, hogy valaki hátulról ráugrott a politikusra, aki ettől földre került, majd a támadó elfutott.

Úgy gondoljuk, hogy sérülései mind földre esésének következményei

– mondta a szóvivő az ARD német tévének. Nincs bizonyíték arra, hogy a pártvezetőt farúddal ütötték meg vagy fejbe rúgták – tette hozzá.

Az AfD szóvivője a Funke médiacsoportnak nyilatkozva azt mondta: a friss információk alapján már más tartalmú közleményt adnának ki a támadásról. Az információ, hogy Magnitzot farudakkal verték,  egy építőmunkástól származott, aki állítólag szemtanúja volt az esetnek, de a munkásról azóta nem lehet tudni semmit – mondta.

A Bundestag több pártja elítélte a bűncselekményt.

Az ellenzéki Zöldek részéről  Cem Özdemir, a párt egyik legismertebb politikusa kiemelte, az erőszak a széles körben szélsőjobboldalinak tartott AfD-vel szemben sem megengedett, és csak az erőszak győzelméhez járul hozzá az, aki “gyűlölettel száll szembe a gyűlölettel”.

A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről Heiko Maas külügyminiszter hangsúlyozta, az erőszak soha nem lehet a politikai küzdelem eszköze,

teljesen mindegy, hogy ki ellen vagy milyen okból.

A Die Zeit című lap véleménycikke szerint az AfD arra használja fel a tartományi vezető elleni támadást, hogy rámutasson, hogyan vált a politikai erőszak áldozatává, miközben maga is részt vesz a politikai légkör megmérgezésében, és az összes párt politikusait érik hasonló támadások.

A lap szerint az AfD ezt a politikai erőszakot ahhoz hasonlítja, ahogy a zsidókkal bánt a hatalom a náci Németországban, az üldöztetést hasonlónak láttatja, ami

komolytalan, és ki nem mondottan, de bagatellizál, megint csak el akarja homályosítani az AfD szerepét a politikai légkör megmérgezésében

– írta a Die Zeit. (mti)

Kiemelt kép: A tavaly február 22-én készült fotón Frank Magnitz a német parlamenti alsóház, a Bundestag üléstermében beszél. 
MTI/EPA/Hayoung Jeon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik