Az aradi vértanúk azok a honvédtisztek, honvéd tábornokok, akiket az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban való részvétel miatt a Habsburg uralom emberei elfogtak és kivégeztek. Összesen tizenhat honvédtisztet végeztek ki Aradon, de mivel tizenhármat egy napon öltek meg, erre a napra emlékezünk.
Mindannyian császári tisztek voltak a szabadságharc kezdetén, annak végén egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi, egy tábornoki rangot viselt.
A magyar sereg a szabadságharc végén Világosnál az oroszoknak tette le a fegyvert, ami sértő volt a császári oldal számára. Az üzenete így nem az volt, hogy a forradalom elbukott, hanem az, hogy már nem lehetett tovább folytatni, miután a Habsburgok segítséget kértek az oroszoktól.
Ők tizenhárman:
Az oroszok először nem akarták átadni a vértanúkat, végül megtették, az osztrákok a „súlyosabb lelki erővel bíró” kötél általi halált írták elő. Négyen kegyelemben részesültek, őket lőpor és golyó általi halállal sújtottak. Kiss Ernő nem vett részt a harcokban, Dessewffy és Lázár a császár csapatai előtt tette le a fegyvert, míg Schweidel csak egy csatában harcolt, jobbára viszont adminisztratív feladatokat látott el.
„a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.” – ezt a később hazánkban többeknek népszerű uralkodóvá lett Ferenc József mondta a kivégzést végrehajtató Julius Jacob von Haynau tábornoknak.
A lőpor és golyó általi halálos ítéleteket október 6-én reggel fél hatkor hajtották végre. 12 katona tüzelt, Kiss Ernő kivételével mindenki a földre került. Őt csak a vállán találták el, ezért közelebb mentek és újra lőttek.
A kötél általi halálos ítéleteket hat óra után hajtották végre. Vécseyt végezték ki utoljára, ő már nem tudott elbúcsúzni senkitől, így Damjanichhoz lépett, és megcsókolta kezét.
Amikor még a televízióban belénk verték, kik voltak a magyar szabadságharc hősi mártírjai:
1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: Ormai Norbert a honvéd vadászezredek parancsnokát – őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni –, Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát – őt szokás a tizenötödik aradi vértanúnak nevezni, valamint Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.
1849. október 6-án Budapesten végzik ki a felelős magyar kormány vezetőjét, gróf Batthyány Lajost. A feleségével töltött utolsó látogatáskor a felesége egy tőrt csempészett be neki, amivel súlyos sebeket ejtett a nyakán, ezért az akasztását golyó általi halálra változtatták.
A hadbírósági eljárás
Az elítélteket nem vádolták meg el nem követett cselekményekkel, de az ítéletek már az eljárás előtt készen álltak – így nyugodtan nevezhetjük koncepciós pernek a történteket.
Az oroszok kegyelemért folyamodtak az elfogott tábornokok érdekében, de csak egy valaki kapott kegyelmet, a harcokban legaktívabb tábornok, Görgei Artúr.
1849 júliusában Haynau kiáltványt adott ki, melyben a fő hangsúlyt az országgyűlés és az Országos Honvédelmi Bizottmány vezetőinek megbüntetésére helyezte.
A fegyverletétel után Haynau négy kategóriába sorolta a hadbírósági eljárás alá vonandókat: 1.) a magyar hadsereg tábornokai, 2.) az OHB és a Szemere-kormány tagjai, az 1849. április 14-ei trónfosztási határozatban részt vevő képviselők, illetve a kormánybiztosok 3.) a honvédseregben szolgált volt császári királyi tisztek. 4.) mindazon tisztek, polgári hivatalnokok és papok, akik 1849. április 14. után a magyar kormány érdekében kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki.
Az aradi tizenhármak balladája:
Az eljárások 1849. augusztus 25-én Kiss Ernő altábornagy ügyével kezdődtek, másnap Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knézics Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác vezérőrnagyok és Lázár Vilmos ezredes pere következett.
Külön, 1849. szeptember 3-án kezdte el tárgyalni a hadbíróság Vécsey Károly gróf vezérőrnagy, volt császári királyi őrnagy ügyét. Erre Grünne gróf, Vécsey esküdt ellensége biztatta Haynaut.
A vádlottaknál két határnapot vettek figyelembe. Egyrészt 1848. október 3-át, tehát annak a királyi manifesztumnak a kibocsátását, amely feloszlatta a magyar országgyűlést, törvénytelennek minősítette Kossuth és társai ténykedését, az országot a haditörvények alá helyezte és Jellasicsot nevezte ki teljhatalmú királyi biztossá (érdekesség, a rendelten nem szerepel a felelős magyar miniszter ellenjegyzése, így az valójában nem volt legitim intézkedés).
A második dátum 1849. április 14., a magyar függetlenség kimondásának és a Habsburg-Lotharingiai-uralkodóház trónfosztásának napja volt. Azok a tisztek, akik ezt követően szolgáltak, felségsértés bűntettében voltak elmarasztalhatók.
A felségsértés vádja ugyanilyen kétes alapokra épült. I. Ferenc József ugyanis nem volt magyar király, hiszen nem koronáztatta meg magát, nem adott ki koronázási hitlevelet, nem esküdött meg az ország törvényeire. V. Ferdinánd 1848. december 2-ai lemondása után a magyar trón jogilag üres volt.
A 13 aradi vértanú:
Aulich Lajos (1792-1849): Császári tiszt volt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes, 1849-től tábornok. Görgey híve volt, 1849. augusztus 11-ig hadügyminiszter.
Damjanich János (1804-1849): Szerb határőrcsaládból származott, a radikális polgári reformok híve volt. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, stabil katonai tudása volt. Világos után ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.
Dessewffy Arisztid (1802-1849): Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált, de 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetőrségbe. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert.
Kiss Ernő (1799-1849): Császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. December 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos főhadi parancsnokká léptetik elő.
Knézich Károly (1808-1849):Tiszt volt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott, majd később Kossuth kinevezte a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnokává.
Lahner György (1795-1849): Volt császári tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelő lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt.
A VÉRTANÚK UTOLSÓ MONDATAI:
Lázár Vilmos (1815-1849): Volt császári tiszt, 1848-ban százados, később ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írott visszaemlékezései 1883-ban megjelentek.
Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849): A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka előbb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitűnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit később kiadták.
Nagysándor József (1804-1849): 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, a Pest vármegyei lovas nemzetőrséghez került. Kitűnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, majd később követte őt Világosra is, bár nem volt a híve.
Pöltenberg Ernő (1813-1849): Császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán Magyarországra helyezték, kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként ő közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételről.
Schweidel József (1796-1849): Császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsből hazavezette. Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka.
Török Ignác (1795-1849): Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erődítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár parancsnoka. Budán, majd Szegeden dolgozott.
Vécsey Károly (1807-1849): Császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 decemberétől tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.
AJÁNLOTT LINKEK:
A 13 aradi vértanú
Minden a vértanúkról
Kik voltak ők?
Wikipédia
