Belföld

Milliárdokból újítják fel azt a teret, ami mellett épül Tiborcz hotelje

Teljesen megújul Budapest két nagy belvárosi tere, a Vörösmarty és a Podmaniczky tér – jelentette be Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere szerdán.

Lehet, hogy csupán véletlen egybeesés, és a két dolognak az égegyadta világon semmi köze egymáshoz, de a Vörösmarty tértől karnyújtásnyira van az a két épület, a belvárosi Mahart-ház és a Dorottya utca 2. alatti ingatlan, amelyeket Orbán Viktor kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségei közé sorolnak, és ötcsillagos szállodává alakítják át. És tavaly nyáron a kormány kiemelt beruházásnak minősítette ezt a projektet.

Tiborcz István kiemelt beruházásként építhet ötcsillagos szállodát
A minősítést egyébként más hasonló beruházások is megkapják, így „miért ez lenne kivétel”.

A Vörösmarty tér felújítása mintegy 2,3 milliárd forintból valósul meg állami támogatással, a Podmaniczky tér rekonstrukciója mintegy 1,2 milliárdból fővárosi támogatással. A január 7-én elindult rekonstrukciós munkák a kerület beruházásában, a kormány és a főváros támogatásával valósulnak meg, a tervek szerint augusztus 31-ig befejeződnek.

ÉS hogy mi lesz ennyi pénzből?

A Vörösmarty tér

  • faltól-falig megújul,
  • a több mint 30 éves beton térkő burkolatot magas minőségű, egyedi kialakítású és megjelenésű természetes lapkő burkolat váltja majd.
  • Új köz- és díszvilágítási rendszer lesz a régi helyett, továbbá megújulnak az utcabútorok és úttartozékok.
  • A téren tartandó vásárok és a kulturális rendezvények igényeit jobban kiszolgáló teret hoznak majd létre, a felújítás során kialakítják az egységes arculatú árnyékoló rendszerek fogadószerkezeteit és a burkolatba rejtett szükséges elektromos csatlakozási lehetőségeket.
  • A polgármester kiemelte, hogy a Vörösmarty-szoborcsoport körül méltó környezetet alakítanak ki, illetve a tér rekonstrukciójához kapcsolódóan a környező mellékutcákat is felújítják. Megújul a Deák Ferenc utca Bécsi utca és Apáczai Csere János utca közötti szakasza, valamint a Vigadó utca és a Harmincad utca.
  • A Vörösmarty téren hét százalékkal nő majd a zöldfelület, és a lehetőségekhez mérten tizenöt új fát ültetnek: hetet a téren, a környező utcákban pedig nyolcat. Az Oroszlános kutat áthelyezik a Harmincad utca és a Vörösmarty tér csatlakozásához.

Az Arany János utcai metrómegállónál lévő Podmaniczky Frigyes téren

  • 30 százalékkal nő zöldfelület
  • és 82 új fát ültetnek,
  • megszűnik a trolibusz végállomás,
  • megújul a közvilágítás,
  • valamint természetes kőburkolattal látják el a területet.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik