Tudomány

A nürnbergi bíróság előtt a náci bűnösök (1945)

Nürnberg, november 20. – Megkezdődik a 21 német katonai és politikai vezető felelősségre vonási eljárása az emberiesség elleni bűneikért.

Ez volt az első olyan nemzetközi procedúra, amikor háború kirobbantásáért, béke elleni bűncselekményért és az emberiesség ellen elkövetett bűnökért büntettek embereket. Sőt, először fordult elő az is, hogy egy egész kormányt felelősségre vontak.

A 21 vádlottra vonatkozó per 1945. november 20. és 1946. október 1. között zajlott. Hogy miért éppen Nürnbergben? Nos, nemcsak ott, hanem sok német városban hoztak ítéleteket, mintegy 200 ember esetében, de a főbűnösök, a nemzetiszocialista párt funkcionáriusai, 21 ember a fasiszták fővárosában (a döntések java részét itt hozták meg) hallgathatta a vádpontokat. Mellesleg ez azon kevés városok egyike volt, amely nagyjából épen maradt a bombázások után (a szovjetek Berlint javasolták sokáig). Később még további bírósági eljárások zajlottak Nürnbergben, összesen tizenkét különböző témában.

Eredeti felvételek egy 50 perces dokumentumfilmben:

A szövetségesek már a háború kellős közepén döntöttek arról, hogy ha az véget ér, megbüntetik a bűnösöket. Gyakorlat nem volt ehhez hasonló lépésre, így különböző bizottságokat állítottak fel, és azt el eldöntötték, hogy a világ végéig is üldözni fogják a háborús bűnösöket. Érdekesség, hogy az amerikai vezetők egy része (sőt, később a brit Churchill is) tárgyalás nélkül felakasztotta vagy agyonlőtte volna az érintett vezetőket – végül csak 1944 végén értettek egyet a bírósági tárgyalással.

A vádlottak

Sem Hitlert, sem Himmlert, sem Goebbelst nem tudták bíróság elé állítani, mert mindannyian öngyilkosok lettek. Többen még a háború vége előtt elmenekültek Európából. Adolf Eichmann Argentínába szökött, de ott 1960-ban elfogták és bíróság elé került. Josef Mengele is a dél-amerikai országban kötött ki, fogorvosként kezdett dolgozni az SS borzalmas kísérleteket végző orvosa. Őt sosem sikerült felelősségre vonni.

A legkeresettebb ezután Hermann Göring volt. Őt és Rudolf Hesst is könnyen elfogták. Utóbbi Angliába utazott a britekkel tárgyalni, ott zárták börtönbe, hogy aztán ő is a vádlottak padjára kerüljön Nürnbergben.

A 21 vádlott Nürnbergben:

Első sor (balról jobbra haladva): Hermann Göring, Rudolf Hess, Joachim von Ribbentrop, Wilhelm Keitel, Ernst Kaltenbrunner, Alfred Rosenberg, Hans Frank, Wilhelm Frick, Julius Streicher, Walter Funk, Hjalmar Schacht

Hátsó sor: Karl Dönitz, Erich Raeder, Baldur von Schirach, Fritz Sauckel, Alfred Jodl, Franz von Papen, Arthur Seyss-Inquart, Albert Speer, Konstantin von Neurath, Hans Fritzsche.

A bíróság elnöke Lord Geoffrey Lawrence volt, a fővádlók pedig Roman Andrejevics Rogyenko (Szovjetunió), Hartley Showcross (Nagy-Britannia), Robert H. Jackson (USA) és Francois de Menton (Franciaország), mellettük még négyen dolgoztak bíróként.

A négy vádpont: 1. Béke elleni bűncselekmények. 2. Emberiesség elleni bűncselekmények. 3. Háborús bűncselekmények. 4. Összeesküvés az előző 3 bűncselekmény elkövetésére.

A 21 náci vádlott: bűnös!

A verdikt felolvasását ITT is megtekintheti.

Hermann Göringet (ő később öngyilkos lett), Joachim von Ribbentropot, Wilhelm Keitelt mind a négy, Alfred Jodlt az első, második és harmadik, Wilhelm Fricket a második, harmadik és negyedik, Ernst Kaltenbrunnert, Alfred Rosenberget, Hans Frankot, Fritz Sauckelt és Arthur Seyss-Inquartot a harmadik és negyedik, Julius Striechert csak a negyedik vádpont alapján ítélték halálra.

Rudolf Hess, Walter Funk, Eric Raeder életfogytiglani börtönt kapott. Húsz évre ítélték Albert Speert, Baldur von Schirachot, 15-re Konstantin von Neurathot, 10 évre Karl Dönitzet.

Hans Frietzschw, Hjalmar Schacht, Franz von Papen megúszták, őket felmentették az 1946. október 1-jei ítélethozatalkor.

A nürnbergi perről egy rövid videót EZEN A LINKEN is megtekinthetnek magyar kommentárral.

Hogy hogyan kommentálták a döntéseket az elítéltek, azt ITT elolvashatják. Az akasztásokat október 16-én hajtotta végre egy amerikai hóhér. A holttesteket elhamvasztották, a hamvakat pedig az Isar folyóba szórták.

218 tárgyalási napon, 407 ülést tartottak. 236 tanút hallgattak ki, és 300 000 esküvel hitelesített írásbeli vallomást tanulmányoztak át. A vádlók 2630, a védők 2700 dokumentumot nyújtottak be. A 16 000 oldalas jegyzőkönyv 4 milliónál is több szót tartalmazott. Összesen több mint 200 tonna papírt használtak fel, valamint 27 000 méter szalagot és 7000 lemezt a hangok rögzítésére. 7000 fénykép készült a perről.

A Nürnbergben zajló nemzetközi persorozat volt a jogalapja a később felállított Hágai Nemzetközi Bíróságnak és annak tevékenységének.

AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:

Eredeti dokumentumok a perrel kapcsolatban
A Nürnbergi perről részletesen
A per
Eredeti dokumentumok a perrel kapcsolatban II.
Nürnbergi per (NOL TV)
A Times összeállítása

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik