Sport

Erdei újra edzésbe állt

Honfitársunk egy hete megkezdte hivatalos felkészülését következő amerikai mérkőzésére.

Ugyan még semmit nem tudni a leendő ellenfélről, illetve a találkozó helyszínéről, a magyar öklöző úgy készül, hogy április közepe, vége felé szorítóba lép majd. Az ünnepek alatt is futóedzéssel tartotta kondiban magát, egy hete azonban komplex rendszerben készül, erőnléti és állóképességi edzéstervét Klink Zoltán, a Testépítő és Fitness Világszövetség magyarországi edzőképzésének vezetője állította össze – derül ki a Népszava cikkéből.

Madár a lapnak elárulta, tetszik neki ez a fajta felkészülés, a cél pedig az, hogy még többet, még gyorsabban és még nagyobbat tudjon ütni.

Klink Zoltán hozzátette, április 15-ét célozták meg meccsnapnak, addigra érnék el a csúcspontot erdeivel, de amint nyilvánossá válik a hivatalos dátum, elkezdődhet a „finomhangolás”. Erdei Zsolt jelenleg 85.60 kilogrammot nyom, ezt szeretnék lenyomni 79.40-re. Folyamatosan olvasztják le róla a felesleges zsírmennyiséget, aminek Klink szerint az lesz a végeredménye, hogy a szorítóba egy sziklaszilárd Erdei Zsolt lép majd be a meccsen.

AJÁNLOTT CIKK:

Erdei Zsolt egy hete újra edz (Népszava)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik