Nagyvilág

Eltűnt két német fiatal Egyiptomban

A német külügyminisztérium jelenlegi információi szerint egy fiatal férfi eltűnését követően egy újabb német állampolgárnak veszett nyoma Egyiptomban.

Az egyiptomi német nagykövetség kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal, és azon fáradoznak, hogy mindkét esetről további információkat szerezzenek.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy két külön esetről van szó. Az érintettekre való tekintettel további részleteket nem közölt a német külügyminisztérium szóvivője.A dpa német hírügynökség értesülése szerint az első esetben egy Gießenből származó 18 éves fiúról van szó, aki december 17-én, Luxoron keresztül kívánt beutazni Egyiptomba, hogy meglátogathassa Kairóban élő nagyapját. A fiú apjának elmondása szerint mielőtt fia továbbutazott volna Kairó felé, megszakadt meg közöttük a kapcsolat. Azóta nem érkezett hír a fiúról.

A második esetben egy 23 éves férfi az érintett, aki fiútestvérével együtt december 27-én a kairói reptéren keresztül szándékozott beutazni az országba. A hatóságok azonban a reptéren letartóztatták a fiatal férfit, és csak testvérét engedték belépni az országba – mondta el az érintett férfi édesanyja. A reptéren letartóztatott férfinak azóta nyoma veszett.

Mindkét férfinak német édesanyja és egyiptomi édesapja van, és mindketten német-egyiptomi kettős állampolgárok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik