Foci

Szégyenbe hozta az ellenfél edzőjét a Liverpool

Csalódtam Nathaniel Clyne-ban és a Liverpoolban. A tévéből kellett megtudnom, hogy a Bournemouth-ba igazol, miközben én mondtam neki, hogy számítok rá. Úgy érzem szégyenbe hoztak, ez színvonalon aluli húzás volt

– ezt nyilatkozta Neil Warnock, a Premier League-ben szereplő Cardiff City menedzsere a talkSPORTnak.

Az angol bajnokságban a kiesés elől menekülő, jelenleg 17. helyen álló cardiffiak trénere azt kifogásolta, hogy a Pool nem a walesieknek, hanem a Bournemouth-nak adta kölcsön 27 éves védőjét. Warnock ráadásul régről ismeri Nathanial Clyne-t, ő irányította a Crystal Palace-t, amikor az angol játékos bemutatkozott a felnőttek között. Szerinte most Clyne cserben hagyta és a Liverpool sem etikusan járt el.

Azért is csalódtam bennük, mert már a harmadik játékosról maradunk le így, várakozva. Megkereshettem volna őt a szabályokat megkerülve, de én inkább korrektül jártam el. Erre beelőz minket a Bournemouth – azt hiszem, hogy vérszemet kaptak, miután megszerezték Dominic Solankét [szintén a Liverpooltól, sajtóhírek szerint 19 millió fontért – a szerk.].

Nem csoda, hogy Neil Warnock ennyire el volt keseredve, mert az egy dolog, hogy Clyne-ról lecsúsztak, de a Cardiff City az FA-kupából is kiesett, a harmadosztályban a kiesőzóna közvetlen közelében tanyázó Gillingham otthonában kapott ki 1-0-ra. Az angol fogadóirodák szerint Warnock elég esélyes rá, hogy hamarosan kirúgják.

Nyitókép: Cardiff City FC/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik