Sport

Nagy helyzete még nem dőlt el

Nagy-Laszlo(960x640).png (Nagy László)
Nagy-Laszlo(960x640).png (Nagy László)

Nagy László, a férfikézilabda Bajnokok Ligájában címvédő FC Barcelona játékosa még nem tudja, hogy pályára lép-e spanyol vagy magyar színekben a londoni olimpián.

A 31 éves átlövő a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorának adott pénteki telefonos interjúban a nyári ötkarikás szereplését firtató kérdésre röviden úgy válaszolt, “még nem dőlt el”.
Április 3-án az AS című spanyol sportnapilap azt írta, az ibériai ország Legfelső Sporttanácsa (CSD) támogatja Nagy honosítását. Az újság cikke szerint a CSD a 2000 óta a katalánok elitcsapatában játszó korábbi magyar válogatott kézilabdázó spanyolosításával egyetértő hatósági átiratot nemrég megküldte a spanyol igazságügyi minisztériumnak, és a honosítási eljárás hamarosan lezárul.

A posztján 2011-ben a világ legjobbjának megválasztott balkezes átlövő legutóbb 2009. június 21-én szerepelt a magyar nemzeti csapatban, így londoni ötkarikás részvételének elvi akadálya nem lenne, mivel a nemzetközi sportági szövetség (IHF) szabályai szerint három év szünet kell ahhoz, hogy valaki más ország színeiben játszhasson.

Nagy László hivatalosan tavaly február 10-én jelentette be, hogy nem kíván a magyar válogatottban szerepelni. Az együttes korábbi csapatkapitánya 2010 novemberében közölte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok – például a sportolók napidíja és biztosítása körüli problémák – meg nem oldódnak. A barcelonai átlövő mellett akkor kiálltak a társak, tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, és rövid ideig arra is esély mutatkozott, hogy az átlövő vállalja a 2011. januári világbajnoki szereplést. Erre végül nem került sor, a szövetség által felkért testület nem tudott megegyezni vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik