Sport

Esélytelen volt a tartalékos férfi kéziválogatott az olimpiai bajnok ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 14 góllal kikapott az olimpiai bajnok Dániától az Aarhusban rendezett felkészülési mérkőzésen.

A január 10-én kezdődő német-dán közös rendezésű világbajnokságra készülő magyarok keretéből Nagy László, Bartucz László, Vilovszki Uros és Faluvégi Rudolf nem játszott a barátságos meccsen. A dánoknál kilenc olimpiai bajnok szerepelt, mert Mikkel Hansen nem lépett pályára.

Csoknyai István szövetségi kapitánynak már a hetedik percben időt kellett kérnie, mert támadásban és védekezésben is óriási különbség volt a csapatok között, a hazaiak 5-0-s sorozattal kezdtek. A helyzet a folytatásban sem változott, Dánia tovább növelte előnyét, Mikler Rolandnak 11 perc elteltével sikerült először védenie (8-1), mert a védők alig-alig segítettek neki.

A 24. percben a skandinávok 94 százalékos lövéshatékonysággal büszkélkedhettek, a magyaroknál ugyanez a mutató mindössze 44 százalék volt. Az óriási fölényben lévő dánok a szünetben már kilenc góllal vezettek.

A második felvonás elején 3-0-s szériát produkáltak a magyarok, de ezt követően ismét sokat hibáztak, gyakran tompának és tanácstalannak tűntek, pontatlanul és ellenfelüknél lassabban kézilabdáztak. A találkozó hajrájában megszakítás nélkül hat gólt kaptak, így nem kerülhették el a vártnál is súlyosabb vereséget.

A dánok legeredményesebb játékosa Nikolaj Markussen volt hat góllal, Rasmus Lauge Schmidt és Nikolaj Öris Nielsen öt-öt alkalommal volt eredményes, a mezőny legjobbjának pedig Jannick Green kapus bizonyult.

A két csapat vasárnap 16.10-től Odensében ismét megmérkőzik egymással. A világbajnokságon a magyar válogatott sorrendben Argentínával, Angolával, Katarral, Egyiptommal és az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A világbajnokság győztese kijut a 2020-as, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

Eredmény:

Dánia-Magyarország 33-19 (19-10)
a magyar gólszerzők: Lékai 4, Sipos, Juhász, Balogh, Jamali, Bánhidi, Ancsin, Bodó 2-2, Máthé 1

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik