Sport

Nem a bírók szerzik a gólokat, de…

jégkorong válogatott (jégkorong válogatott, )
jégkorong válogatott (jégkorong válogatott, )

A magyar jégkorong-válogatott tagjai szerint a játékvezetők túl szigorúak voltak velünk az olaszok ellen elveszített mérkőzésen.

A magyar hokiválogatott pénteken hatalmas csatában kapott ki 2-1-re Olaszországtól a Papp László Budapest Sportarénában. A kék-fehérek ezzel kiharcolták a feljutást a világ élvonalába. A magyar játékosok közül többen is egyetértettek abban, hogy a küzdéssel és az akarással nem volt gond, ám a kelleténél több kiállítás megbosszulta magát.


Fotó: MTI / Illyés Tibor

“Régen fel sem merült volna, hogy ilyen szoros meccset játsszunk egy olasz csapat ellen, vagy hogy legyőzzük a kazahokat. Attól függetlenül, hogy kikaptunk, emelt fővel jöhettünk le a jégről, mert mindenki megtett mindent, küzdöttünk, hajtottunk, volt olyan része a meccsnek, amikor domináltunk is, sok lehetőséget alakítottunk ki, és szinte végig jól védekeztünk. Sajnos ez benne van a sportban. Nagyon fájó az, hogy minden egyes évben nüansznyi dolgokon múlik, hogy ne jussunk fel. Bár még nincs vége, remélem, hogy az olasz válogatott van annyira profi, hogy odateszi magát a kazahok ellen, és ha nyernének, akkor ismét a saját kezünkben lenne a sorsunk” – értékelt Sofron István, aki szerint a Dél-Korea elleni fiaskót követően két példaértékű mérkőzést játszott a nemzeti csapat.

“Tudtuk, hogy ez az új rendszer nem egyszerű, hiszen régebben lényegesen könnyebb dolgunk volt, csak egy olyan ellenfél volt, aki igazán erős, most pedig kettő, igaz, kettő is jut fel. Ebben a mezőnyben már nincsenek töltelékcsapatok, akiket mindenki sok góllal kitöm, nagyon kicsi a különbség, mi pedig úgy érzem, évről évre egyre jobban játszunk. Bár még nincs gólom a vébén, a csapat sikere az első, az csak másodlagos, hogy betalálok-e, persze örülnék neki” – folytatta Sofi, aki annak ellenére, hogy még nem zörgette meg a hálót a torna egésze alatt nagyon veszélyesen játszik.

Rich Chernomaz azt mondta, hogy az olaszok egyre több hibára tudták késztetni a magyar játékosokat a mérkőzés derekától. A kanadai szakember úgy látta, ez azért is történhetett meg, mert a mieink elfáradtak. Magosi Bálint ezzel nem ért teljesen egyet:

“A kapitány az értékelésében azt mondta, hogy nem mozgattuk olyan jól a korongot, mint a kazahok ellen, de hozzátette, nincsen semmi probléma, meglátjuk, hogy szombaton mi lesz. Azt kérte, hogy a japánok ellen is tegyünk ki mindent a jégre, mert nagyot küzdöttünk és jól dolgoztunk, de sajnos így sikerült. Nem éreztem, hogy elfáradt volna a csapat az utolsó harmadra, a második felvonásban abszolút fölényben játszottunk, a harmadikban pedig már oda-vissza hoki volt, mind a két csapat kontrázgatott. Ők több emberelőnyt is kaptak a záró húsz percben, mi viszont egyszer sem játszhattunk fórban, szerintem ez döntött a javukra.”


Fotó: MTI / Illyés Tibor

Az utóbbi két mérkőzésen megtáltosodó Mihály Árpád az olaszoknak is gólt tudott ütni, ám ez sajnos kevés volt a pontszerzéshez. A támadó szerint az olaszok rendkívül fegyelmezett védekezése volt a sikerük kulcsa:

“Lehet arra fogni, hogy nem volt szerencsénk, de el kell ismerni, hogy a kapujuk előtt jól takarítottak, nem adódtak második és harmadik lehetőségek előttünk a lövéseink után. Egy ilyen kiélezett meccsen az emberelőnyös játék is döntő lehet, és ők a végén beütöttek egyet, nekünk meg nem jött össze a gól, pedig megvoltak a helyzeteink. Nagyon reménykedünk abban, hogy az olaszok már csak büszkeségből is meg akarnak nyerni minden mérkőzést, és a kazahokat is elkapják. Most már nem érdemes arra gondolni, hogy mi lenne, ha nem hiányoznának a Korea ellen elvesztett pontok, úgyhogy ezzel már nem is foglalkozunk. Lehet, hogy az akkori vereség is kellett ahhoz, hogy utána a kazahokat legyőzzük és az olaszokkal ekkorát csatázzunk.”

Szuper Levente, a kapuban ezúttal is brillírozó magyar hálóőr szerint ellenfelünk egyszer hullámvölgybe került, akkor kellett volna lecsapni rájuk:

“Jól játszottunk, az első harmad az minimum ikszes volt, a másodikban éreztem, hogy az olaszok holtponton voltak, az a húsz perc egyértelműen a miénk volt, ott lehetett volna talán előnyt szerezni. Igaz, hogy akkor is zártan védekeztek és jól védett a kapusuk, amikor kellett, ki is húzták azt a harmadot, a harmadikban pedig a hatpercnyi emberhátrány visszavetett minket, ők viszont lendületbe jöttek” – így Szuper, aki az olaszok kazahok elleni mérkőzésére is kitért:

“Nagyon sok a kanadai köztük, az olasz virtust is ismerjük, és szerintem ők meg akarják nyerni ezt a tornát, úgyhogy nem fognak egy pofonba beleszaladni, és minden mindegy alapon kijönni az utolsó meccsre.”

Vas Márton leegyszerűsítette a dolgokat:

“Nekünk nem szabad az eredményt néznünk, nekünk azt kell csinálnunk, amit az edző mond, hogy végigdolgozzuk ezt a három harmadot, és ez sikerült. Sajnos egy góllal kevesebbet ütöttünk, mint az ellenfél. Keményen küzdöttünk, hajtottunk, csináltuk a dolgunkat, sajnos ennyire volt elég.”

Testvére, Vas János nagyon élvezte a meccset és szerinte még semmi sincs veszve. Ugyanakkor a játékvezetők teljesítményével nem volt felhőtlenül elégedett:

“Nagyon jó kis meccset játszottunk, tényleg élvezhető volt. Erőben, fizikailag és játékban is ott voltunk ahol az olaszok. Szerintem a második harmadban még előrébb is voltunk, csak nem tudtuk belőni a helyzeteinket, az emberelőnyünket. Ez megbosszulta magát a végén, mert a harmadik harmadban nekik volt három emberelőnyük, az egyiket belőtték. Ezen múlt most a meccs. Tudom, hogy nem szabad foglalkozni a bírókkal, mert nem ők lövik ellenünk a gólokat, de az ért nekünk is fújhattak volna a végén egyet-kettőt.

Még nincs semmi veszve. Készülünk a japán meccsre. Borzasztóan kemény csatára számítok ellenük. Ugyanezt a hokit kell játsszuk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy olyan meccset játsszunk, mint Korea ellen.”

A magyar válogatott csak akkor érhet oda a feljutást érő második helyre, ha legyőzi Japánt, azt megelőzően pedig a kazahok kikapnak Olaszországtól. Ugyan az itáliai együttes tegnap szórványos füttyszó közepette ünnepelte a győzelmét ellenünk, több magyar szurkoló is tervezi, hogy már a délutáni összecsapásra kinéz, hogy kiszurkolja az olasz sikert, amellyel ismét a saját kezünkbe vehetnénk a sorsunkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik