Felmérések szerint az idén átlagos, vagy annál egy kicsivel jobb gabonatermés várható – mondta Gráf József csütörtökön Bólyban. Az agrárminiszter a Bólyi Mezőgazdasági Napokon tartott előadásában arról tájékoztatott, hogy mintegy 16-17 millió tonna gabona betakarításával lehet számolni. Ez ugyan elmarad a tavalyi rekordterméstől, de “szép intervenciós készleteket eredményez”.
Az aratás hamarosan megkezdődik, amelyhez azonban 2-2,5 millió tonnás tárolókapacitás-növelés szükséges. Már épülnek az új raktárak, a régiek közül pedig többet átalakítanak az intervenciós gabona fogadására. A 4 millió tonnás hazai intervenciós készletből még 1 millió tonna a felajánlás. Az illetékes hivatalok heti 200 ezer tonnát tudnak felvásárolni.
A szakminiszter elismerte, hogy az új gabona tárolásával lehetnek gondok, mert a “felkészülés februári állapotokat tükröz”, azaz a csúszás 3-3,5 hónapos. Hozzátette: a gazdálkodókkal, szakmai szervezetekkel közösen mindent elkövetnek, hogy megoldják a problémákat. Sokat segíthet az intervenciós készletek egy részének értékesítése Portugáliába, Spanyolországba, ezen kívül tárgyalnak német és román tárolókapacitások igénybevételéről is.
Kivizsgálták a légügyi prominensek hason csúszós balesetét: bemondás alapján állapították meg, ki volt a pilóta
2021 decemberében két gyakorlott pilóta szenvedett balesetet Debrecenben. A nemrég lezárult vizsgálat megállapította, hogy a kisrepülő pilótája „helyzeti tudatosságának csökkenése” miatt nem engedte ki a futóművet. „Ezt a leszállást elszúrtam” – mondta a 24.hu-nak a gép Európa-bajnok műrepülő pilótája.