Belföld

Megtagadta a vallomást a 4 éves kislánya megerőszakolásával gyanúsított ceglédi apa

Megtagadta a vallomást az a 36 éves ceglédi apa, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta a 4 éves kislányát október elején – tudta meg a 24.hu. Az őrizetbe vett férfi a tegnap fél 12 kor kezdődő gyanúsítotti kihallgatásán nem ismerte be a bűnösségét és továbbra is kitartott amellett, hogy nem nyúlt hozzá a kislányához. Megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot is az ügyben.

Sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem szeretnénk az információt

– közölte András Tamás alezredes, hozzátéve, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adnak bővebb információt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt indított nyomozást október hetedikén ismeretlen tettes ellen. A szülők tagadták az erőszakot. Azt állították, hogy a kislány veszélyes helyen játszott és magára rántotta a több száz kilós súlyt. A 4 éves kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a történtek után kórházba vitték és meg kellett műteni.

Ahogy az ilyen esetekben szokás, a gyámhatóság azonnal kiemelte a családból a kisebbik gyermeket. Az anyukának megengedték, hogy a kislánya mellett legyen a kórházban, de amikor kiengedték az egészségügyi intézményből, akkor a kistestvéréhez hasonlóan ő is nevelőszülőkhöz került. Az apát foglalkoztató műhely tulajdonosa megkeresésünkre azt mondta, hogy a két gyerek továbbra is nevelőszülőknél van. A család pedig péntekenként a gyámhatóságon keresztül szokott információt kapni róluk.

A történtek után a nyomozók többször is hazugságvizsgálatnak vetették alá a család férfitagjait. Az elmúlt pár hétben pedig többször is kimentek szakértőkkel a helyszínre, hogy rekonstruálják a szülők által elmondottakat. A nyomozás során összegyűjtött adatokból pedig arra a következtetésre jutottak, hogy nem baleset történt, hanem a saját apja erőszakolhatta meg a picit. A kislány apját őrizetbe vették a csütörtöki gyanúsítotti kihallgatása után.

Letartóztatásáról holnap délután döntenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik