Szórakozás

Cicciolinát 16 millió forinttal károsította meg a saját testvére

A Budapest és Róma között ingázó Cicciolina egy ideje már azt tervezi, hogy hazaköltözik, ugyanis szeretne közel lenni a családjához. Az ex-pornósnak kilenc testvére van, akiket mindig támogat, ahogy tud, annak ellenére is, hogy évekkel ezelőtt az egyikük nagyon átverte.

Cicciolina(650x433).jpg (Array)

A féltestvéremmel eleinte jóban voltunk. Megengedtem, hogy a IX. kerületi lakásomban éljen. Úgy állapodtunk meg, a számlákat ők fizetik, ám pár év után kiderült, ennek nem tettek eleget. A segítségért cserébe számlákat hagytak, fizethettem én, ráadásul feldúlták a lakást, amit nekem kellett felújítani. Átvertek, több mint tizenhatmillió forinttal károsítottak meg. Három éve várom, hogy visszakapjam az összeget, de még csak válaszra sem méltat, sem ő, sem a családja. Szomorú lecke ez a számomra, de nem tántorít el attól, hogy segítsek

– mondta a Blikknek Cicciolina.

Kiemelt kép: Facebook/Ilona Staller Cicciolina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik