Foci

Felállva tapsolta a közönség az ellenfél játékosát

Jackson Martínez elég mélyre került azóta, hogy a Portóban remekelt, de korábbi csapatánál nem felejtették el, milyen jól játszott évekkel ezelőtt.

Emlékszik még valaki Jackson Martínezre? A kolumbiai szélső Mexikó érintésével 2012-ben érkezett meg a portugál élvonalban szereplő Portóhoz, ahol három elég jó szezont töltött el, 143 mérkőzésen játszott, ezeken 94 gólja volt, bajnokságot és két szuperkupát nyert a csapattal. 2014-ben tagja volt a 2014-ben a világbajnokságon járt kolumbiai válogatottnak, két gólt is szerzett Brazíliában.

Mindezek után nem meglepő, hogy a portugálnál komolyabb bajnokságba került, az Atlético Madrid vette meg 35 millió euróért. Bár sokat vártak tőle, nem igazán kapta el a fonalat, meg sem tudta közelíteni azt a játékot, amit a Portóban nyújtott. Csak 22 mérkőzés jutott neki a spanyoloknál, ezeken három gólja volt.

Az Atlético így is pluszban tudott kijönni a dologban, ugyanis a kínai fociklubok nyomulását kihasználva 42 millióért adták el a játékjogát az Evergrandénak.

Martínez Kínában aztán megsérült, az ott töltött három év alatt 16 mérkőzésen játszott csak – négy gól, két gólpassza a mérlege.

Az Evergrande most nyáron unta meg a dolgot és inkább kölcsönadta őt a portugál élvonalbeli Portimonensének.

Pénteken pedig Porto-Portimonense bajnoki volt a portugál bajnokságban, a vendégek ugyan meglepetésre vezettek, de a Porto végül nagyon simán nyert 4-1-re, a második félidőben hét perc alatt lőttek három gólt a hazaiak.

A 32 éves Jackson Martínez kezdőként 75 percet kapott a vendégcsapatban, amikor elhagyta a pályát, a közönség felállva tapsolta, jelezve, hogy nem felejtették el azt a három csodálatos szezont.

Nyitókép: MIGUEL RIOPA / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik