Szórakozás

Nicki Minaj összebalhézott Drake-kel is?

A 2018-as éve Nicki Minaj-nak szólhatott volna akár az új lemezéről is, de miután elmaradt a várt siker, a rapper úgy döntött, azzal próbálja meg felkelteni az érdeklődést az új lemeze iránt, hogy elkezd mindenkivel összebalhézni. Összekapott Cardi B-vel, aztán a Travis Scott-tal való csörtéjük odáig fajult, hogy a rappernek Scott és Kylie Jenner közös gyerekével is problémája volt. Most úgy tűnik, Drake-kel is megromlott a kapcsolata, ugyanis ahogy a Shade Room kiszúrta, a két rapper kikövette egymást Instagramon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

#PressPlay: Looks like #Drake & #NickiMinaj no longer follow each other on the ‘Gram 👀👀👀

The Shade Room (@theshaderoom) által megosztott bejegyzés, Dec 5., 2018, időpont: 8:24 (PST időzóna szerint)

A két rapper karrierje együtt indult még Lil Wayne Young Money labeljének két legsikeresebb igazolásaként. Bár 2013-ban Drake már egy dalszövegben arról beszélt, hogy nem igazán tartja Minaj-zsal a kapcsolatot, azután úgy tűnt, minden rendben van közöttük, aztán a kanadai sztár összekapott a rappernő aktuális pasijával pár éve, ugyanis Meek Mill azzal vádolta Drake-et, hogy nem ő írja a saját szövegeit, de az a kapcsolata véget ért Minaj-nak. Az első jele idén az volt, hogy nincs minden rendben közöttük, hogy Drake gyanúsan hiányzott Minaj új albumáról közreműködőként, pedig ugyanannál a kiadónál vannak, most pedig már egyértelmű, hogy nincs minden rendben közöttük. Drake egyébként kibékült Minaj exével és Meek Mill új albumán vendégszerepel is, sokan azt sejtik a dolog hátterében.

Kiemel kép: Kevin Mazur/BBMA2017/Getty Images, dcp

Ajánlott videó

Olvasói sztorik