Nagyvilág

Terjed a furcsa kubai kór a diplomaták között

Ezúttal a kanadai nagykövetség dolgozói panaszkodtak a szokatlan tünetekre.

Kanada kubai nagykövetségének dolgozói, illetve családtagjaik  közül tizenhárman észleltek szokatlan tüneteket, egyikük orvosi ellátásra szorul – közölte a kanadai külügyminisztérium.

Az érintettek szédülésről, fejfájásról, koncentrációs nehézségekről panaszkodnak. Egyelőre nem sikerült azonosítani az egészségügyi problémák okát.

A kanadai külügyminisztérium úgy döntött, a kubai képviselet munkatársai, ha akarnak, hazatérhetnek, Kubába pedig a tervek szerint vezető kormánytisztviselők mennek felmérni, miként lehet csökkenteni a Havannában dolgozó diplomaták kockázatait.

Áprilisban a kanadai kormány szigorításokat vezetett be a havannai nagykövetségen, hazahívták a képviseleten dolgozók családtagjait. A kubai kormány akkor bírálta és indokolatlannak nevezte a lépést.

Hasonlóan rejtélyes esetekről 2016 óta érkeznek jelentések Kubában dolgozó amerikai diplomatáktól, akik hallási, látási, egyensúlybeli és memóriaproblémák miatt szorultak kezelésre az Egyesült Államokban.

2016 vége és 2017 augusztusa között az amerikai nagykövetség 24 munkatársa panaszkodott fejfájásra, rosszullétre, szenvedett enyhe agykárosodást vagy tartós, súlyos halláskárosodást.

Agyi elváltozást mutattak ki a havannai amerikai követség munkatársainál
Hallási, látási, egyensúly- és memóriaproblémák miatt szorultak kezelésre.
, mielőtt megbetegedett, emiatt az Egyesült Államok eleinte úgy gondolta, hogy hangtámadás érte a havannai nagykövetségének munkatársait. A nyomozás későbbi eredményei szerint a diplomaták által hallott hangok csak melléktermékei lehettek a jelenségnek, amely a károsodást okozta.

A szakemberek egyelőre nem tudják, mi okozta a pácienseknél a fehérállományban bekövetkező elváltozást, illetve az milyen kapcsolatban áll a tüneteikkel. Azt sem tudni, hogy mind a 24 érintett személynél kimutatták-e az elváltozást.

A betegek többsége azóta teljesen rendbejött, de körülbelül egynegyedüknél tartósak maradtak a tünetek. Az orvosok azzal számolnak, hogy a 24 alkalmazott állapotát életük végéig rendszeresen ellenőrizni kell. Kuba tagadta, hogy bármi köze lenne a történtekhez. (mti)

Vizsgálóbizottságot állítanak fel a diplomaták titokzatos megbetegedése ügyében
Az orvosi vizsgálatok szerint az amerikaiakat valamiféle nem azonosított, de kártékony hanghatásnak tették ki Kubában.

Kiemelt kép: Thinkstock 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik