A Ruben Brandt, a gyűjtő már egy hete megy a magyar mozikban, és nem véletlen a felhajtás körülötte. Minden kockáján látszik, hogy nyolc évig dolgozott rajta Milorad Krstić. A szlovén születésű rendező a film stílusában dolgozta át a képzőművészeti alkotásokat, hogy azok a főhős, a művészeti terapeuta, Ruben Brandt életére törjenek. Brandt gyötrelmein végül a saját páciensei segítenek, hiszen kiderül, hogy csak akkor képes úrrá lenni a rémálmain, ha birtokolja a problémát, azaz megszerzi a világ leghíresebb festményeit.
A filmet már agyondicsértük: az egyik legerősebb pontja, hogy nem rekeszti ki a bukott művészettörténet-hallgatókat. Ahhoz, hogy megértsük és szeressük a filmet, nem kell ismernünk az alkotókat. A sztori, az akció és a látvány ugyanúgy elviszi az animációt. Szóval nem muszáj bevágni a többségében 19. vagy 20. századi anyagot, de azért hozzátesz, ha tudjuk, mit, mikor és miért látunk, mik az eredetik. Összegyűjtöttük hát majdnem mindet. Azért csak majdnem, mert a teljes listát nem kaphattuk meg az alkotóktól, viszont a jogdíjas művekét igen, és ehhez tettük hozzá a biztosakat. Ha bárkinek még eszébe jut egy-egy alkotás, amit tuti, hogy látott a lassan Oscar-esélyes animációs filmben, nyugodtan kommentelje be a cikk alá, és kiegészítjük a sort.
A tizenhárom festmény, ami megkeseríti Ruben Brandt életét
Frédéric Bazille: Renoir Portréja (Portrait of Renoir), 1867
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/054_bra01112.jpg)
Sandro Botticelli: Vénusz születése (The Birth of Venus), c. 1486
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 2](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/gettyimages-3057085.jpg)
Hans Holbein: Antoine, Lorraine hercege portréja (Portrait of Antoine, the Duke of Lorraine), 1543
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 3](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/hans_holbein_d-_j-_036.jpg)
Franck Duveneck: Fütyülő fiú (Whistling Boy), 1872
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 4](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/duveneck_whistling_boy-1872.jpg)
Paul Gauguin: Gyümölcsöt tartó nő (Woman Holding a Fruit), 1893
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 5](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/033_ria09-532143_3544.jpg)
Vincent van Gogh: Joseph Roulin postás (Portrait of the Postman Joseph Roulin), 1888
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 6](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/gettyimages-640483607.jpg)
Edward Hopper: Éjjeli baglyok (Nighthawks), 1942
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 7](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/gettyimages-544266194.jpg)
René Magritte: A képek árulása (The Treachery of Images), 1929
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 8](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/3320751204_c3a6fbd4e1_b-flickr.jpg)
Éduard Manet: Olympia, 1863
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 9](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/gettyimages-544243878.jpg)
Pablo Picasso: Nő könyvvel (Woman with Book), 1932
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 10](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/woman-with-book-1932_2.jpg)
Tiziano Vecellio: Urbinói Vénusz (Venus of Urbino), 1538
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 11](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/gettyimages-544243810.jpg)
Diego Velázquez: Margarita Teresa infánsnő kék ruhában (Infanta Margarita Teresa in a Blue Dress), 1659
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 12](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/diego_rodriguez_de_silva_y_velazquez_-_infanta_margarita_teresa_in_a_blue_dress_-_google_art_project-wikimedia.jpg)
Andy Warhol: Elvis l és ll, 1964
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 13](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/000_app2002020550761.jpg)
És a többiek
Rodin: Gondolkodó (The Thinker/Le Penseur), 1881
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 14](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/gettyimages-632083184.jpg)
César Baldaccini: Hüvelykujj (Thumb), 1965
Leonor Fini: La Machine á Coudre, 1978
Marcel Duchamp: Bicikli kerék (Bicycle Wheel), 1951
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 15](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/000_par7281922.jpg)
Martial Raysse: Made in Japan en Martial color, 1964
Richard Lindner: JÉG (ICE), 1967
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 16](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/richard-lindner-ice-1967.jpg)
Marisol Escobar: John Wayne, 1963
Daniel Spoerri: Kichka reggelije I (Kichka’s Breakfast I), 1960
Daniel Spoerri: Zuhany (Shower), 1960
André Kertész: A villa (The Fork), 1928
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 17](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/13310295483_ec331cfa67_z-flickr.jpg)
Duane Hanson: Zavargás (Riot), 1967
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 18](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/8268302502_51c4a9e847_kflickr.jpg)
Duane Hanson: Supermarket Lady, 1969
Duane Hanson: Turisták II (Tourists II), 1988
George Segal: Cirkuszi Akrobaták (Circus Acrobats), 1981
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 19](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/38393884216_6adbe23e47_k-flickr.jpg)
Mel Ramos: Corn Lady, 1997
Robert Rauschenberg: Monogram, 1955-59
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 20](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/043_dpa-pa_170518-99-499287_dpai.jpg)
Tom Wesselmann: Bathtub Collage #3, 1963 (Egyet kell csak pörgetni érte)
Tom Wesselmann: Smoker 1 (Mouth, 12), 1967
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 21](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/000_lx6qx-1.jpg)
Allen Jones: Kalaptartó, asztal és szék (Hatstand, Table and Chair), 1969 (lent a széket látni)
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 22](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/chair-1969-jpglarge.jpg)
Billy Apple: 2 perc 33 másodperc (2 minutes 33 seconds), 1962
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 23](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/2-minutes-33-seconds-red-1962.jpg)
Edward Hopper: New York-i iroda (New York Office), 1962
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 24](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/new-york-office-jpglarge.jpg)
Joe Tilson: Look, 1964
Kiss István: Tanácsköztársaság emlékmű, 1969
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 25](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/republic_of_councils_monument_at_memento_park_2.jpg)
Nina Vatolina: Ne Boltai, 1941
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 26](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/gettyimages-464439233.jpg)
Thomas A. Schomberg: Rocky Statue, 1981
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 27](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/2048px-philly042107-014-rockystatue.jpg)
Roy Lichtenstein: Head with Blue Shadow, 1965
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 28](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/000_par7601746.jpg)
Vera Mukhina: Munkás és kolhoz nő (Worker and Kolkhoz Woman), 1937
![Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot 29](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/the_worker_and_kolkhoz_woman-1.jpg)
Amit még érdemes nézegetni
Alain Jacquet: Camouflage Botticelli, 1963-64
César Baldaccini: Directed Pink Expansion, 1967
Daniel Spoerri: Eat Art, 1960
George Brassai: Prostituált a Rue de la Reynie és a Quincampoix sarkán, Párizs éjjel (Rue Prostitute at angle of Rue de la Reynie and Rue Quincampoix, „Paris by Night”), 1933
George Segal: Sidney Janis portréja Mondrian festménnyel (Portrait of Sidney Janis with Mondrian Painting), 1967
Larry Rivers: Girlie, 1970
Mel Ramos: Víziló (Hippopotamos), 1967
Stuart Davis: Switchski’s Syntax, 1961
Allen Jones: Wet Seal, 1966
Ed Ruscha: Hollywood, 1969
Edward Hopper: Vasárnap kora reggel (Early Sunday Morning), 1930
Edward Kienholz: ’38-as Dodge hátsó ülése (Back Seat Dodge ’38), 1964
Giorgio de Chirico: The Disquieting Muses, 1916-1918
Giorgio de Chirico: The Enigma of the Hour, 1910
Joe Tilson: Oh!, 1963
John Wesley: Mókusok (Squirrels) (1965)
Roy Lichtenstein: Lány labdával (Girl with Ball), 1961
Roy Lichtenstein: T-talán (M-Maybe), 1965
Roy Lichtenstein: Napfelkelte (Sunrise), 1965
William Kent: A nemzet jó formában van (Nation is in Good Shape), 1963
Kiemelt kép: Mozinet