Nagyvilág

Trump írásban válaszolt az orosz befolyást firtató ügyészi kérdésekre

Donald Trump benyújtotta írásos válaszait azokra a kérdésekre, amelyeket Robert Mueller különleges ügyésztől kapott a 2016-os elnökválasztásokba történt orosz beavatkozást, illetve Trump kampánystábjának az oroszokkal való esetleges összejátszását feltárni hivatott vizsgálat keretében.

Megválaszoltuk minden olyan kérdésüket, amely jogszerűen a választások előtti (dolgokra) és Oroszországra vonatkozott

– mondta az amerikai elnök ügyvédje, Rudy Giuliani egy interjúban. Leszögezte ugyanakkor, hogy nem válaszoltak azokra a kérdésekre, amelyek a választások utáni időszakra vonatkoztak. „És meg is mondtuk nekik, hogy ezt nem fogjuk megtenni” – fűzte hozzá.

Giuliani kifejtette, Trump nem tervezi, hogy válaszoljon olyan kérdésekre, amelyekben Mueller azt tudakolja, hogy hivatalba lépését követően megpróbálta-e akadályozni az ügyben indított vizsgálatot, például James Comey-nak, az FBI igazgatójának elbocsátásával.

„Ideje lezárni ezt a nyomozást” – mondta az elnök ügyvédje egy előző, kedden közzétett nyilatkozatában, amelyben bejelentette, hogy Trump megválaszolta a különleges ügyész kérdéseit az általa következetesen „boszorkányüldözésnek” minősített vizsgálat keretében.

A válaszait tartalmazó iratot Donald Trump közvetlenül az előtt írta alá, hogy elutazott Floridába, hogy ott töltse a hálaadás ünnepét.

A posztjára 2017 májusában kinevezett Robert Mueller különleges ügyész szóvivője nem kívánta kommentálni Giuliani bejelentését.

Az Egyesült Államok hírszerző ügynökségei korábban arra a megállapításra jutottak, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányába,

hogy Trump javára billentsék a versenyt a demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton pozícióinak megingatásával. Trump ugyanakkor következetesen tagadta, hogy bármilyen módon összejátszott volna Moszkvával, Oroszország pedig azt állítja, hogy nem avatkozott bele a választások folyamatába.

Trump előző ügyvédje azután hagyta ott az elnököt, hogy az ragaszkodott hozzá, hogy ne írásban, hanem szóban válaszoljon Mueller kérdéseire. Trump viszont annyira belezavarodott a válaszokba, hogy az ügyvéd nem vállalta a kockázatot.

Kiemelt kép: Saul Loeb, Brendan Smialowski / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik