Sport

Kidobták a tornáról az olimpiai bajnok curlingest és csapatát, mert be voltak rúgva

Háborog a curlingvilág, ugyanis egy tornáról ki kellett zárni Ryan Fryt és csapatát, mivel az egyik szervező szerint extrém módon be voltak rúgva. Az USA Todaynek nyilatkozott a verseny helyszínéül szolgáló albertai csarnok üzemeltetője, Wade Thurber, aki azt mondta, a csapat végig vállalhatatlanul viselkedett, és amikor már a többi játékos felszerelését kezdték rugdosni az öltözőben, akkor úgy döntöttek, ennek véget kell vetni.

Tiszteletlenül és kínosan viselkedtem – teljesen jogos döntés volt, hogy kizártak minket. Megengedtem magamnak, hogy elveszítsem a kontrollt, a viselkedésem pedig sértő volt másokra nézve. Nem tehetek mást, mint elnézést kérek mindenkitől

idézi az USA Today Fry közleményét.

A 40 éves Ryan Fry 2014-ben, Szocsiban olimpiai bajnoki címhez segítette Kanadát. Jamie Koe, DJ Kidby és Chris Schille voltak a csapattársai. Koenak még volt egy azóta törölt fotója a Twitteren, melyen a csapattagok söröznek az esemény előtt.

A nyitóképen Ryan Fry a 2014-es szocsi téli olimpián. Fotó: LEON NEAL / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik