Szórakozás

Összejött az exével, én pedig összetörtem

Van, hogy az első szerelem egy se vele se nélküle kapcsolat lesz, ez bizony komolyan megtépázza az ember lelkét minden életkorban, nemhogy a középiskolában. Olvasónknak nehéz érzelmi viharokkal kell szembenéznie, mire kikeveredik az első szerelem okozta traumákból. Ha te is se vele, se nélküle kapcsolatban éltél, vagy abban vagy és segítséget kérnél, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre.

20 éves vagyok, csalódottan, elárulva érzem magam és egyedül vagyok. Az általános iskolában kezdődött minden, félelemmel töltött el minden felelés, és a cikizés utána. Kaptam a lúzerezést, köpőcsövezést, de ezeket senkinek nem mondtam el. Amikor hazaértem iskola után, a szobámba vonultam és az egyetlen mentsváramhoz rohantam, a virtuális világhoz, ahol elfogadták azt, aki vagyok. Barátnőm több is volt, de talán egy átok hatására mind véget ért két hét múlva. Mindig beleéltem magam, habár pénzem nem volt, én mindig is azt hittem, hogy a pillanat az, ami nekem és a partneremnek is számít. Teltek az idők, a piszkálások kicsit elcsendesedtek, de a felelés közbeni zavar máig megmaradt. A középiskolában két év után úgy tűnt, végül lesz valakim, első látásra beleszerettem, csakhogy barátja volt.

Az olvasói levelet Páltól kaptuk, akinek nem ez az igazi neve, és akinek darabokra törte a szívét a legelső szerelme.

„Pár hónap múlva szünet közben történt valami. Összevesztek. Durván. A barátja visszavágásképpen a lány meztelen fotóit mutogatta a kint lévő összes fiúnak. Odagyűltek, mint a dögevő hiénák a frissen ejtett préda köré. Rákerestem az interneten, ráírtam, beszélgettünk és összejöttünk. Aztán az exe ezt megtudta, és a haverjaival körbeálltak engem a szünetben. Egyedül voltam ellenük, próbálkoztam, de vesztettem. Megvertek, és a külsőm tükrözte a lelkiállapotomat. Aztán a tökéletes nő még aznap délután kidobott. Később megkeresett, kibékültünk, ismét összejöttünk, aztán csodálatos szexuális élményeink voltak együtt. Azt hittem, ennél jobb nem lehet az életem, megállt az idő, megszűnt minden. Aztán elhagyott, ismét, és tanúja voltam annak, hogy könyörgött az exének, hogy fogadja vissza. Lefagytam a jelenettől, ők összejöttek, én pedig összetörtem. Később ez az egész folytatódott, ismét visszatért az életembe, kiderült, hogy az exe bántotta, én pedig elhittem, hogy mostantól tényleg minden rendeződik köztünk. Tévedtem, egy kis időnyi boldogság után ejtett engem egy másik fiúért. A fájdalmam enyhítésére összejöttem egy másik lánnyal, de őt nem tudom kiverni a fejemből.”

Nagyon kihat az első szerelem a további kapcsolatokra

Van, hogy a szerelem a fájdalom és a szenvedély érzéseinket váltakozásával olyan hullámvasúton tartja az embert, hogy úgy érzi, beledöglik a szerelembe. Ezt nevezzük se vele se nélküle kapcsolatnak, ami nem feltétlenül szerencsés semmilyen életkorban, de első szerelemként megélni komoly sérülést okozhat, akár tartósan is. Általában minden ember úgy áll a párkapcsolatokhoz, hogy találkozik majd valakivel, aki hatással lesz rá, egymásba szeretnek és onnantól együtt vannak jóban és rosszban az idő múlásával, és vagy úgy is maradnak, vagy majd egyszer csak szakítanak – ami végleges szakítást jelent. A szerelem keresése, az igazi társ megtalálása azonban ennél jóval zűrzavarosabb folyamat, és ebben erősen közrejátszik az is, kinek milyen az önbizalma, van-e önhite, mennyire ismeri saját magát.

Az állandó kibékülések eufóriát, érzelmi feloldódást adnak, csakhogy a szenvedély és a fájdalom újra előjönnek és a következő szakítással érkezik az újabb pofon. Általában amiatt keresik meg egymást, mert azt hiszik, hogy az ex az Igazi, vagy amiatt, hogy hosszú ideje csak egymással vannak intim kapcsolatban. A kényelem, a remény, a hit és az érzelmek együttesen közrejátszanak ebben, csakhogy minél hosszabb időt tölt valaki ilyen kapcsolatban, annál mélyebb lesz a fájdalom és a csalódás érzése. Ezeket a kapcsolatokat valahogy sosem lehet lezárni, nincs meg a búcsúbeszélgetés, vagy egymásra vágják az ajtót és soha többé nem állnak egymással szóba, vagy egyikük kilép egy harmadikkal ebből az ördögi körből.

A folyamatos kibékülés és szakítás mintázata mérgező mind a párkapcsolatra, mind pedig a személyes mentális jóllét szempontjából. Minél gyakoribbak ezek a ciklusok, annál inkább romlik a párkapcsolat minősége: mindketten egyre elégedetlenebbek lesznek egymással.

Az életminőség csökken, az állandó párkapcsolati stressz szó szerint kihat az élet minden területére, a gondolatok is leginkább ekörül forognak, és ha újra kibékülnek egymással, akkor az euforikus boldogság és újraegyesülés érzését élik meg. De ez nem tart sokáig, a nagy találkozás öröme újra csalódással végződik. Ebből csak úgy lehet kilépni, ha egyikük ésszel végiggondolja, hogy miben vannak, és nem ad teret az újabb kibékülésnek, hanem teljes mértékben megszünteti a kapcsolatot, és igyekszik kiheverni a megélt érzelmi viharokat. Olvasónk is ezt tette, talált egy harmadikat, egy siratófalat, akivel korántsem olyan a szerelem érzése, viszont biztonságosabb érzelmileg. Ez segíthet abban, hogy az eddigi rossz élményeket valahogyan feldolgozza.

Ami olvasónkat illeti, az iskolai bántalmazás, a kamaszkori első (nem beteljesült) szerelem, a szüzességének elvesztése mind meghatározzák a további kapcsolatokat. A bizalom sérült, ahogyan írja, magányos és egyedül érzi magát 20 évesen, pedig előtte az élet, számtalan más nő, újabb szerelmek. Ahhoz, hogy mihamarabb jó, tartós partnert találjon, célszerű lenne keresni egy szakembert, aki segíthet feldolgozni az iskolai bántalmazásokat, a szerelmi csalódásokat. Bár az árát meg kell fizetni, viszont jóval hamarabb, gyorsabban lehet eredményeket elérni, minthogy járjuk a magunk útját és még több csalódást és fájdalmat szedünk össze.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik