Élet-Stílus

A halott vőlegény is látható a szomorú esküvői fotókon

Motorbalesetben hunyt el, hónapokkal a nagy nap előtt.

Debbie Gerlach november 11-én valamivel több, mint egy tucat fotót posztolt a Facebookra. Azért fontos a dátum, mert aznap lett volna az esküvője.

Ennek megfelelően őt is menyasszonyi ruhában láthatjuk a képeken, csakhogy nem hagyományos esküvői fotók ezek: a vőlegénye már nem lehetett ott, amikor készültek. Randy Zimmerman ugyanis februárban életét vesztette egy motorbalesetben.

Néhány fényképre azért photoshoppal rávarázsolták őt is.

A képeket készítő fotós elmesélte a Tucson News Now-nak, hogy még nyáron készült a sorozat. Őt is rendkívüli módon megérintette Debbie története, és bár úgy érezte, kissé szokatlan a kérése, megtisztelőnek érezte, hogy eleget tehet neki.

Az özvegy írásban nyilatkozott a lapnak, hogy csak az ismerőseinek szerette volna elmesélni a történetét, nem gondolta volna, hogy ennyi helyre eljut a poszt, mindenesetre nagyon hálás a rengeteg támogató üzenetért, amit vadidegen emberek írtak neki.

Debbie bejegyzését több mint 150 ezren osztották meg, ami azért is fontos, mert szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy a motorosokra jobban figyeljenek az utakon. Többek között ezt írja a bejegyzésben:

Ma lett volna életem legjobb napja. Ma mentem volna feleségül a legjobb barátomhoz. (…) Ehelyett ma is, mint minden nap, egyedül ébredtem. (…) Nagyon kérek mindenkit, aki ezt a bejegyzést olvassa, FIGYELJETEK A MOTOROKRA, álljatok meg a stoptábláknál, és vezessetek óvatosan, mert nem tudhatjátok, hogy aki azon a motoron ül, kinek jelenti az egész világot.

https://www.facebook.com/debbie.gerlach.79/posts/10212819717103407

 

via TucsonNewsNow, The Nation.

Nem volt pénzük fotósra, 60 év után megismételték az esküvőt
Megható videó készült az újra oltár elé állt brazil párról.
Az esküvői fotó, amitől még a fényképész is elsírta magát
Ritka és megindító pillanatot örökített meg egy ausztrál fényképész egy újdonsült házaspárról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik