Élet-Stílus

Eltávolították mindkét veséjét, pedig egészségesek voltak

Májusban a Coloradói Egyetem kórházában eltávolították a 73 éves Linda Woolleynak mindkettő veséjét, annak ellenére, hogy egészségesek voltak – írta a Tech Times. Az orvosok azt mondták neki, hogy valószínűleg veserákja van. Márciusban, a szövettani vizsgálat során „rosszindulatú jelekre” bukkantak, de

a műtét után szövettani vizsgálat nem mutatott ki rákos daganatot.

Mivel eltávolították a szervét, Wooleynak most négyórás dialízisen kell átesnie heti három alkalommal, hogy egészséges maradjon, amihez legalább egy vese lenne egyébként szükséges. Rajta van a transzplantációs listán is, de akár hét évet is várnia kellhet míg sorra nem kerül.

Segíthet rajta, hogy amióta megjelent egy helyi híradóban az ügye, már kilenc ember felajánlotta neki a saját szervét.

Wooley egyébként most azt tervezi, beperli a kórházat, mert a dialízis teljesen tönkretette az életét, akármennyire is szokik hozzá a szervezete.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik