Szórakozás

Búcsúbulit tartott a lábának, mielőtt amputálták volna

Tizenhárom műtéten is átesett, de nem lehetett megmenteni a 34 éves, dallasi Christina Godfrey Hurley lábát, kénytelenek voltak amputálni az orvosok. Ami tönkre is tette az álmát, mert nagyon szeretett cheerleaderkedni, versenyszerűen űzte, oktatta is, valamint crossfitezett.

2013-ban azonban elkezdte folyamatosan nehéznek érezni a lábait, lábikrái fájtak, a lábfeje pedig folyamatosan elzsibbadt, és csak egyre rosszabb lett, ezért orvoshoz fordult. A PAES nevű szindrómát diagnosztizálták nála, ami az izmok és az inak a térd közelében nyomják a térdhajlati artériát. Emiatt kevesebb vér jut el a térd alatti részre és az artériát is tönkreteszi. Ez egy veleszületett betegség, és nagyon ritka.

https://www.instagram.com/p/Bbj2bWTljor/

Tizenhárom műtétet végeztek el Godfrey Hurleyn, hogy csökkentsék a hatását a betegségnek,végül háromszor is amputálni kellett a lábát 2016 óta. Az első, térd alatti csonkolásnál, ami előtt már nem is tudott többé lépcsőzni vagy 6 méternél többet gyalogolni, a nő rendezett egy „láb búcsúbulit”.

Kész voltam változtatni az életminőségem javításának érdekében. Nem tudtam, mennyi ideig tart majd a felépülésem

– mesélte a Daily Mail beszámolója szerint. Végül nem is ez volt az egyetlen, volt még kettő, egy 2017 márciusában, egy pedig 2018 októberében, mert nagyon lassan gyógyult a gyenge véráramlás miatt.

Mindez azonban nem törte meg, manapság csak még jobban hálás mindannak, amije van, előadásokat is szokott tartani másoknak, hogy segítsen nekik. A hányattatott gyógyulás pedig abban sem akadályozza meg, hogy tovább sportoljon: újra crossfitezik, íjászkodik, sziklát mászik, tornázik, mindent a lábprotézisével.

Godfrey Hurleynek nem csak a bal lábában, a jobban is megvan ez a betegség, ami azt jelenti, hogy azt a lábát is amputálni kell majd.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik