Belföld

Olcsó, ázsiai mellény lett a polgárőrök megújult ruházata

Vízet osztanak a rendőrök (vízosztás, rendőrség, polgárőrség, )
Vízet osztanak a rendőrök (vízosztás, rendőrség, polgárőrség, )

Esőben átázik, napsütésben megfakul, anyaga könnyen szakad – a polgárőrök szerint ilyenek az állami pénzből vett láthatósági mellényük.

A magyar kormány még 2014-ben adott – rendkívüli támogatásként – 200 millió forintnyi közpénzt az Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ), azzal a kikötéssel, hogy ezt kizárólag magyar gyártmányú láthatósági mellények beszerzésére használhatják fel. A közbeszerzésre hat cég is jelentkezett, végül egy olyan alsózsolcai cég nyert, amely nem gyártott egyetlen darabot sem a megrendelt termékből. A Vizuátor Kft. egy alvállalkozóra bízta a feladatot, amelyik részben további alvállalkozókra passzolta át a gyártást.

A mellények egy része Szerbiában készült, de egy későbbi szakértő vizsgálat azt állapította meg, hogy a nagyobbik rész Ázsiából származik.

Az OPSZ Hajdú-Bihar megyei elnöke fordult a mellényekkel kapcsolatos panaszok miatt a szakértőhöz.

A Népszava által felidézett szakvélemény szerint a mellények vélhetően Kínából származnak, de hazai címkével „honosíthatták” őket. A mérnök-szakértő árlistákat és fotókat is mellékelt illusztrációként, ami alapján feltételezte, hogy 1000 forint alatt, 2-3 dollárért szerezhették be Ázsiából a termékeket, amelyek a szükséges jelvények és kiegészítők felvarrása után sem kerülhettek többe darabonként 2500 forintnál.

A mellények körüli furcsaságok miatt a polgárőrként is tevékenykedő Szabó József, monostorpályi polgármestere feljelentést tett, és levélben fogalmazta meg aggályait az OPSZ vezetői felé, miszerint a „végekre” kevés pénz jut, és fölöslegesen herdálják el az állami milliókat. A Túrós András volt ORFK-főigazgató vezette polgárőrszövetség erre válaszul hat hónapra felfüggesztette Szabó József polgárőri tagságát.

A lap megkeresésére az OPSZ azt közölte, hogy a „mellénytendert” az Országos Rendőr-főkapitányság közreműködésével, a hatályos jogszabályok alapján folytatták le. A rendőrség közbeiktatására azért volt szükség, mert az OPSZ-nak sem kapacitása, sem szakmai hozzáértése nem volt a közbeszerzés lebonyolítására. Ennek eredményeként az ORFK illetékes szerve, és az OPSZ közbeszerzési bizottsága javaslata alapján a Vizuátor Kft. nyerte meg a közbeszerzési eljárást, a végső döntést pedig az OPSZ elnöksége hozta meg. A láthatósági mellényekből 32 205 darab készült, amelyek „minőségileg kifogástalanok voltak”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik