Közélet

Robbie Williams — Csak őszintén… (x)

Robbie Williams korunk egyik legbonyolultabb, legszórakoztatóbb és legbotrányosabb popsztárja, aki sorra nyeri a díjakat, dönti meg a rekordokat, és akinek százezrek követik mindennapjait a közösségi oldalakon. Azt viszont kevesen tudják, mi rejlik a felszín mögött: milyen rögös út vezetett odáig, hogy Robbie leszokjon a függőségeiről és kezelni tudja a kóros szorongását.

A könyv szerzője, Chris Heath évtizedek óta szorosan együtt dolgozik Robbie-val: már akkor ismerte, amikor bekerült a Take That együttesbe, mellette volt akkor is, amikor szakmailag és a magánéletében is válságba jutott, figyelemmel követte, hogyan dolgozta fel élete legnagyobb örömeit és tragédiáit, de azt is látta, hogyan viselkedik, amikor a szerettei közt tartózkodik és teljesen elengedi magát. A beszámoló (amelyben megjelenik a kilencvenes és kétezres évek sztárvilágának szíve-java) évekig készült, és egy olyan alapos, őszinte, nyers, humoros és sokszor felkavaró közelképet mutat Robbie-ról, amilyenre még nem volt példa. Mindezt cenzúra és szépítés nélkül, szemtelenül jó stílusban.

,,Szóval úgy voltam vele, hogy sosem házasodom majd meg, és nem lesznek gyerekeim

se: az volt a terv, hogy egyedül leszek, és úgy baszom el az életemet, ahogy jólesik. És

ez ment is egy jó darabig, nagyon jól ment. A lemezeim nem fogytak el a polcokról,

mert sosem adtam el magam, és itt van ez a test… hát mit mondjak, sosem éreztem

magam jól a bőrömben. Állandóan szorongtam, most is szorongok, nem tudok megszabadulni ettől a szartól.”

 

,,Féltékeny, bizonytalan, túlérzékeny és aluliskolázott vagyok, nem érek semmit. A sikerem

szerintem nem több, mint hiba a mátrixban. És hát, ja, ez jobban fáj, mintha azt mondanák, hogy kövér vagyok vagy tehetségtelen vagy gázos.”

 

,,Lehet, hogy te is ugyanazt mondod rólam, mint amit én gondolok magamról. És az is

biztos, hogy mással nem lennék képes így bánni, mint magammal. Felsorolni a hibáimat:

ez nagyon könnyen megy. Pozitívnak maradni: ez viszont rohadt nehéz. Ez egy

rohadt patthelyzet.”

www.kossuth.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik