A kelet-közép-európai filmekre koncentráló seregszemle különprogramjában levetítik Szabó István Az ajtó című munkáját és Fliegauf Bence Csak a szél című, a tavalyi Berlinalén Ezüst Medvével jutalmazott filmjét is – közölte a Magyar Filmunió. A magyar rendező 2004-ben a wiesbadeni fesztiválon a Dealer című mozijával elnyerte a legjobb rendezés díját.
Az összegzés szerint a Német Filmintézet (DIF) által szervezett fórum “az egyetemes filmművészet mesterének”, Jancsó Miklósnak szenteli hommage-programját idén. A retrospektív a már 60 évet felölelő Jancsó-életmű “(újra)felfedezésére” invitál: műsorra tűzi többek között a legendás Így jöttem (1964) című korai alkotást, a Locarnóban díjazott és a világhírt meghozó Szegénylegényeket (1965), továbbá az ezredfordulón készült Kelj fel, komám, ne aludjál című Jancsó-filmet is.
A wiesbadeni fesztivál pályakezdőket bemutató versenyszekciójába a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói kaptak meghívást. Az SZFE hallgatói közül Szabó Szonja Turiszt, Kovács Claudia Mélylevegő, valamint Rónai Domokos Furry Fandom című munkája mutatkozik be a rangos mustrán. A MOMÉ-t Vácz Péter Nyuszi és őz, Takács Anikó A róka és Vegső Ágota Szörnycsapda című filmje képviseli.
A fesztivált 13. alkalommal rendezik meg a németországi városban, ahol április 10. és 16. között 30 ország 132 produkcióját tűzik műsorra.