Foci

Saját fegyverével győzték le a Liverpoolt

Óriási meglepetéssel indult a Bajnokok Ligája csoportkör negyedik fordulója, miután a tavalyi döntős Liverpoolnak esélye sem volt a Crvena Zvezda vendégeként. A hazai csapat rettentően motiváltan lépett pályára és egyértelműen meglepte ellenfelét azzal, hogy nagyon agresszív letámadással rukkolt elő.

A labdakihozatalban már saját tizenhatosa előterében megzavart angolok passzpontossága drasztikusan hanyatlott, a nagyon lelkes belgrádiak pedig csak egyre inkább tűzbe jöttek. Törvényszerű volt, hogy előbb utóbb gólt kap a Pool, erre végül a 21. percben került sor egy szöglet után.

Nem sokkal később Georginio Wijnaldum veszített labdát, majd ímmel-ámmal zavarta csak az első gólt is szerző Milan Pavkovot, aki bebombázta a hazaiak második gólját.

Kettős csere után sem tudott a második félidőben mit kezdeni a labdával a Liverpool. Más volt a játék képe, felborult a pálya, de mindennél többet mondó adat, hogy a 70. percben találták el először a kaput az angolok. A teljesen ötlettelen és fásult vendég csapat Jürgen Klopp heves gesztusai dacára sem tudott felpörögni, így a végén teljesen megérdemelten nyert 2-0-ra a Crvena Zvezda.

Nem járt jobban az AS Monaco sem, a franciák 24 perc után már hármat kaptak hazai pályán a Club Brugge csapatától, a végén 4-0-ra kapott ki Thierry Henry csapata.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 4 csoportmeccs

A csoport:

Monaco – Brugge 0-4 (0-3)

C csoport:

Crvena zvezda – Liverpool 2-0 (2-0)

Nyitókép: Srdjan Stevanovic/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik