Sport

Emberelőnyös gólokkal vertek minket az ukránok

Hetényi Zoltán (hetényi zoltán, )
Hetényi Zoltán (hetényi zoltán, )

A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott Ukrajnától a dél-koreai divízió I/A-s világbajnokságon.

A magyar nemzeti együttes tagjai nem tudtak túl sokat pihenni az Ukrajna elleni mérkőzés előtt, vasárnap ugyanis főműsoridőben játszottunk és nyertünk Dél-Korea ellen (7-4). Talán ez is benne volt abban, hogy a meccs elején a kapuja elé szegezte Rich Chernomaz legénységét az ukrán válogatott, amely az 5. percben, emberelőnyből szerzett vezetést.

A folytatásban is kissé egyoldalú volt a mérkőzés, csak a második harmad közepére sikerült kissé belerázódni a meccsbe, de igazán nagy veszélyt nem jelentettünk Gajducsenko kapujára. A 29. percben járt a mérkőzés, amikor Safarenko kettős fórból betalált, majd szinte azonnal jött az újabb ukrán gól, Timcsenko kotorta a kapuba a palánkról visszapattanó korongot.


Hetényi Zoltán ezúttal is jól védett
Fotó: MTI / Mudra László

A találkozó további részében akadt pár szépítési lehetősége a magyar együttesnek, de ezúttal nem sikerült gólt szerezni, ráadásul a végén az egész meccsen remek teljesítményt nyújtó Hetényi Zoltánnak kellett több bravúrt is bemutatnia kettős emberhátrányban, hogy ne legyen még nagyobb a két csapat közti különbség. Ukrajna a meccset 3-0-ra nyerte meg, a kapuralövési „különversenyt” pedig 40-15-re.

Most egy pihenőnap következik, majd szerdán jön az újabb kőkemény erőpróba, Szlovénia lesz a mieink ellenfele.

Eredmény – divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság, 2. játéknap

Magyarország – Ukrajna 0-3 (0-1, 0-2, 0-0)
Gólszerzők:
Beluhin (5.), Safarenko (30.), Timcsenko (31.)

Vége a mérkőzésnek, Ukrajna 3-0-ra nyert. Folytatás szerdán, Szlovénia ellen.

III. HARMAD

56-60. PERC: Jön a meccs hajrája. Most Sebőköt állították ki. Sofront is kiszórták, kettős emberelőnyben Ukrajna. A legutóbbi ilyen helyzetben két gólt is lőttek gyors egymásutánban. Tokaji volt figyelmetlen, a védekező harmadban adta el a korongot, de Hetényi egy földöntúli bravúrt mutatott be. Az egyik kiállításunk letelt idő közben. Letelt a másik is. Vége.

51-55. PERC: Mihály Árpádot terítették le egy elkésett ütközéssel, a magyar játékos ezen rendesen felkapta a vizet. Emberelőnyben vagyunk. Fel tudtunk állni a támadóharmadban, a korongjáratás végén Vas Márton vállalkozott siestergős lövésre, de a kapus hárított. Nem sikerült megszerezni a szépítő gólt ebből az emberelőnyből, igazából csak az említett Vas Márton lövést tudtuk felmutatni. Kovács helyzeténél védett bravúrral az ukrán kapus.

46-50. PERC: Sikerült ott tartani a korongot az ukránok harmadában, ám főleg a palánk mellett folyt a játék, nem sikerült lövőhelyzetet kialakítani. Hetényi előbb a kapujából kivetődve védett, majd egy közelről leadott löketett hárított. Most Kógert küldték ki bottal akasztásért. Ezt a hátrányt is kivédekeztük.

41-45. PERC: Folytatódik a mérkőzés, háromgólos hátrányban a magyar csapat. Varga Arnoldot állították ki. Hetényi két bravúrral őrzi az eredményt. Kibekkeltük az emberhátrányt, Vas Márton korongot szerzett és szöktette Sofront, a Németországban légióskodó szélső azonban a kapu mellé lőtt.

Két harmad után 3-0-ra vezet Ukrajna. 15 perc szünet jön.

II. HARMAD

36-40. PERC: Kisebb kakaskodás az ukrán kapu előtt, jön a harmad hajrája. Megint a kapunk előtt kavargattak az ukránok, de Hetényi párducként vetette rá magát a korongra. A harmad utolsó perceiben mentek előre a magyar fiúk a szépítő gól megszerzéséért és akadt is pár lövés is, de Gaiduchenko egyelőre befalazta a kaput. Páros kiállítással ért véget a harmad, tőlünk Nagy Krisztián ült ki.

31-35. PERC: Lövőhelyzetig játszották magukat az ukránok, Hetényi még bravúrral védett, azonban a kipattanót Shafarenko elé tudta kotorni a csapattárs, a 32 éves játékos pedig az üres kapuba lőtt (0-2). Ilyen nincs… Ugye egy szimpla emberelőny még maradt, az ukránok fel is álltak a magyar védekező harmadban, egy távoli bomba zúgott el a kapu felett-mellett, ám a palánkról visszapattanó korongot Tymchenko senkitől sem zavartatva kotorta a kapuba (0-3). Ukrajnának most minden bejött. A 33. percben kimarad az eddigi legnagyobb magyar helyzet, Sofron bombázott a kapusba. Ladygint küldik ki ismét, emberelőnyben Magyarország – sajnos ez is kihasználatlanul maradt.

26-30. PERC: Úgy fest, hogy kezd megérkezni a meccsbe a magyar csapat, az utóbbi percekben kiegyenlített játék folyt a jégen. A 29. percben ismét emberhátrányba kerültünk, Pozsgait akadályozás miatt küldték ki. Húzós két perc elé nézünk…Sofront is kiküldik, kettős emberelőnyben Ukrajna 1 perc 13 másodpercen keresztül…

21-25. PERC: Folytatódik a mérkőzés. A 22. percben sikerült az ukránok harmadában tartani a korongot, Pozsgai pedig lövéssel zárta az akciót, de Gaiduchenko magabiztosan ölelte magához a pakkot. Sebők! A fiatal játékos kezdett szólóba, majd ugyan elveszítette a korongot, tétovázott az ukrán védő, Sebők odaszúrt, a gumidarab pedig veszélyes a kapu felé pattant, Gaiduchenko azonban hárítani tudott. A másik oldalon Hetényi húzott le a levegőből egy felperdülő korongot.

15 perc szünet következik.

I. HARMAD

16-20. PERC: Ladygin az első ukrán kiállított – jó lenne kihasználni az emberelőnyt. Az emberhátrányos védekezés magasiskoláját mutatta be Ukrajna, igazából helyzetünk sem volt. Kvitchenko tette utána próbára Hetényit, de a magyar kapus magabiztosan védett. Most Orbánt küldték ki, pont két perc van vissza a harmadból. Ahogyan azt az eddigiek alapján sejteni lehetett, egyből feálltak az ukránok és tüzelnek minden szögből. Hetényi két nagy védéssel őrizte meg az eredményt. Letelt a kiállítás és vége a harmadnak is, 1-0-ra vezet Ukrajna.

11-15. PERC: Vigyázni kell majd ezekkel a kiállításokkal, gyakorlatilag ki sem tudtuk ütni a korongot a harmadból, Ukrajna hatalmas nyomás alá helyezte a magyar védelmet, de szerencsére Hetényivel az élen álltuk a sarat. A 13. percben egy kis időre ott tudtunk maradni az ukrán harmadban, sőt, Vas Mártonnak volt egy ígéretes távoli bombája, de Gaiduchenko a helyén volt. Mind a két oldalon nagy védést kellett bemutatnia a kapusoknak, az eredmény nem változott.

6-10. PERC: Próbál kitörni az ukrán szorításból a magyar válogatott, ám egyelőre még nem sikerült igazán nagy kihívás elé állítan i a kapusukat. Gyorsan járatja a korongot ellenfelünk, szinte bárhonnan lövőhelyzetbe tudnak kerülni. Az imént Vas Mártonnak kellett blokkolnia egy ígéretes löketet. A meccs 10. percében ismét magyar kiállítás, ezúttal Kovács ült ki két percre.

1-5. PERC: Elkezdődött az összecsapás, a kapunkat Hetényi Zoltán védi – erre számítani lehetett. Materukhin tesztelte rögvest az elején Hetényit, de még csak ki sem pattant a korong a fehérvári portásról. Többnyire az ukrán ütőkön jár eddig a korong, de igazán nagy gólhelyzetet még nem tudott kialakítani az ellenfél. A 4. percben óriási tűzijátékot tartottak az ukránok, majd kiállították Mihályt. Sajnos nem sikerült kihúzni az emberhátrányt, a kapu előtt ólálkodó Belukhin lőtte a kapuba a visszatett korongot (0-1).

Köszöntjük Kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Hajrá, magyarok!

Vasárnap kezdődött a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság Dél-Koreában, a magyar válogatott főműsoridőben 7-4-re győzte le a házigazdákat, azaz sikerrel vette az első akadályt. A folytatásban azonban rögvest egy kőkemény ellenfél vár a mieinkre, ugyanis a feljutó Ukrajnával néznek farkasszemet a magyar fiúk. Ellenfelünk erős kerettel érkezett a tornára, nyolcan a KHL-ben főcsoport-elődöntőig jutó Donbassz Donyeck játékosai.

Videó – Ráhangolódás gyanánt a Dél-Korea elleni győzelem összefoglalója:

Ami jó hír, hogy a vasárnapi összecsapást agyrázkódás gyanúja miatt idő előtt befejező Sebők Balázs jól van, így ő is vállalni tudja a játékot. Szükség is lesz mindenkire, ugyanis a két csapat legutóbbi mérkőzését 1-0-ra a szomszédok nyerték a Jégpalotában rendezett Négy Nemzet Tornán. Vb-n ugyanakkor kétszer találkoztunk velük ebben az évezredben, mind a kétszer két góllal vertük őket, az első győzelem ráadásul azt jelentette, hogy a csapat kiharcolta az A csoportba jutást, még 2008-ban.

A hétfői játéknapon már rendeztek egy összecsapást. ezen Japán sokáig tartotta magát Ausztria ellen, ám a jól hajrázó osztrákok végül 4-1-re diadalmaskodtak és elkönyvelhették a második sikerüket is – az első összecsapáson épp Ukrajnát győzték le 3-2-re hosszabbításban.

A magyar válogatott vb-kerete

kapusok: Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), Sevela Péter (Dab.Docler)

hátvédek: Gröschl Tamás (Dab.Docler), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Szirányi Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), Varga Arnold (Sapa Fehérvár AV 19), Vas Márton (Löwen Franfurt)

csatárok: Azari Zsolt (Dab.Docler), Bartalis István (Troja Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV 19), Hári János (HIFK Helsinki), Kóger Dániel (Elmira Jackals), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Krisztián (El Paso Rhinos), Sebők Balázs (Kärpät Oulu), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (HC Rouen)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik