Sport

Belehalt a kiütésbe egy olasz bunyós

Tragikus véget ért a 49 éves Christian Daghio bokszmeccse Bangkokban. A helyi nagyágyút Don Pareuang ütötte ki, ami után föltápászkodott ugyan, de csoda, hogy a bíró hagyta folytatni a küzdelmet. A következő csapásoktól úgy dőlt el az olasz ökölvívó, mint egy rongybaba, így azonnal leléptették és mentőt hívtak.

Már ekkor látszott, hogy komoly sérülést szenvedhetett Daghio, ezért azonnal kórházba szállították agykárosodás gyanújával. A térségben legendaként tisztelt ökölvívóról hétfőn, egy héttel a meccs után közölték, hogy a két napja kómában lévő bokszoló sosem ébredt föl.

Úgy halt meg, ahogyan szeretett volna. Nincs hiányérzetem, ő ilyen volt. Igaz, 80 éves koráig akart bunyózni. A ring volt az élete, bajnokként halt meg.

mondta Christian Daghio testvére Fabrizio a szomorú hír kapcsán.

A 49 éves helyi legendának több mint 200 thaiboksz-meccse volt Ázsiában, ezalatt hét övet is szerzett magának, többek között azzal írta be magát a sportág történelmébe, hogy 2007-ben ő lett az első európai, aki világbajnoki övet tudott nyerni Thaiföldön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik