Belföld

Az LMP átírná a törvényt, ávilágíttatná Orbánt

Módosítanák a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényt.

Orbán Viktor a minap, miután az Országgyűlésben is téma volt, hogy egyedüli kormányfőként csak ő nem esett át nemzetbiztonsági ellenőrzésen, azt mondta, ő aláveti magát a jogszabályoknak. Erre válaszul az LMP be is nyújtotta törvénymódosító javaslatát, amely jelentősen kibővíti a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá esők körét.

Az előterjesztés hosszan sorolja, kiknek kellene átesniük az átvilágításon, de az indoklás egyértelművé teszi, hogy a módosítás Orbán Viktor miatt született. Az ellenzéki párt szerint társadalmi igény, hogy csak olyan tölthessen be fontos köztisztséget, akinek a múltja átlátható és semmilyen formában nem zsarolható.

Ha volt is indok arra, hogy fontos politikai, államigazgatási és közéleti funkciókat betöltők eddig nem estek nemzetbiztonsági ellenőrzés alá és így lehettek titkok tudói és hazánk sorsának alakításában döntő szerepet tölthettek be, mára ez a helyzet tarthatatlanná vált.

Az LMP szerint ez különösen igaz a miniszterelnökre, aki a magyar politikai döntéshozatal központi szereplője.Mint írták, társadalmi igények miatt kell a törvényt úgy módosítani, hogy a legfőbb köztisztségek betöltői nemzetbiztonsági ellenőrzés alá essenek. A módosítás a jelenleg is érintetteken túl ebbe a körbe sorolja a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, az Alkotmánybíróság tagjait, a Kúria elnökét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét.

 Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik