Az ORTT a múlt hét szerdán döntött úgy, hogy saját szakkollégiumától, valamint egy, a médiahatósággal régebb óta munkakapcsolatban álló ügyvédi irodától kért szakvélemény ismeretében tárgyalja újra – immár negyedik alkalommal – a Tilos Rádió egyes decemberi műsoraiban elhangzottakat. A médiahatóság egyik tagjának akkori közlése szerint az ORTT irodájának – a múlt szerdai ülésre készült – előterjesztése alapján harminc napra függesztették volna fel a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát, valamint „utolsó, végső figyelmeztetést” kapott volna, amelyet követően újabb, súlyosabb szankció esetén azonnali hatállyal fel lehetne mondani műsorszolgáltatási szerződését.
Ladvánszky György MSZP-s delegált és Hajdu István, a testület elnöke támogatta ezt a javaslatot, míg a jelen lévő másik két tag – Erdős Zsuzsanna (Fidesz) és Wéber János (MDF) – a szerződésbontásra voksolt, így Tímár János (SZDSZ) távolléte miatt patthelyzet alakult ki.
A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető szenteste azt mondta: „kiirtanám az összes keresztényt”. Vékony Éva korábbi közlése szerint az ORTT által tárgyalt másik esetben, 2003. december 9-én a karácsonyi köztéri keresztekről szólva a rádióban az hangzott el: „mennyivel keresztényibb cselekedet lett volna ezeket a fákat fölaprítani, fölhasogatni, és szétosztani a szegény emberek között”. Tíz nappal később, december 19-én a Honthy és Hanna című műsorban Jézus születéséről beszélgettek a Tilos Rádióban, amelynek adásában azt mondták: „… mert hát akárhogy is vesszük, magyarázzuk, Krisztus egy fattyú”.
A tavaly szenteste elhangzott kijelentés ellen több párt, civil szervezet és egyház is felemelte szavát. A IX. kerületi ügyészség közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben. A Tilos Rádió kuratóriuma közleményben szögezte le, hogy a rádió nem keresztényellenes, tiszteletben tartja és fontos értéknek tekinti a vallásszabadságot. Álláspontjuk szerint az elhangzottak nem szolgáltatnak okot arra, hogy a rádiót testületileg érje szankció vagy a társadalom egy részének megvetése a történtek miatt.
Január 8-i ülésén az ORTT – Ladvánszky György kezdeményezésére – nyilvánossá tette a Tilos Rádió decemberi adásaiban elhangzottakkal kapcsolatban vizsgálódó üléseinek anyagait. A javaslattevő az MTI-nek elmondta, e kivételes megoldást – amelyre közlése szerint az ORTT történetében még nem volt példa – „az eset súlya miatt” szorgalmazta, hozzátéve: ugyanezt fogja javasolni a jövőben minden olyan ügyben, „ami az ország közvéleményére tartozik”.
Hajdu István elnök január elején beszélt arról az MTI-nek, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület által eddig kiszabott legsúlyosabb büntetés a műsorszolgáltatás 24 órás felfüggesztése volt; az említett szankciót azért alkalmazta a testület, mert az adott médium a médiahatóság felhívása ellenére megismételt bizonyos brutális képsorokat.
Közlése szerint gazdasági okból ugyanakkor a médiahatóság már több kisebb rádiónál elrendelte a szerződésbontást. Hajdu István megjegyezte, hogy a döntés megtámadható a bíróságon, s tapasztalataik szerint a lehetőséggel minden esetben éltek is az érintettek.
A Tilos Kulturális Alapítvány által működtetett rádió 1991. augusztus 21-én kalózadóként indult Budapesten. 1995-től 2000-ig stúdióengedéllyel földi frekvencián működött, majd 2003-ig csak kábelen és interneten volt fogható. Az adó a médiahatóságtól hét évre elnyert földi frekvencián tavaly márciusban kezdte meg műsora sugárzását.
