Az argentin ESPN sportriportere, Nati Jota megunta, hogy a munkájában nemcsak azért tud érvényesülni, mert jól bánik a szavakkal, vagy mert összeszedett tud maradni a legkiélezettebb helyzetben is, hanem azért,
Jota ezért úgy döntött, hogy kisebbre veteti a melleit, méghozzá azért, hogy beszéd közben az emberek végre az arcát és ne a mellét nézzék. A riporter elárulta, hogy fiatal korában közel sem voltak ekkora méretei, az iskolában az osztrálytásai sokszor emiatt gúnynevekkel illették: laposmellűnek csúfolták.
View this post on Instagram
Nati kislányként eljutott odáig, hogy kislányként nagyobb mellekért kezdett imdákozni.
Nos, vigyázz, hogy mit kívánsz.
mondta a nő, akinek aztán tini korára nagy mellei lettek. Jota amit korábban áldásnak tartott, az mára átok lett. Elege lett abból, hogy képtelen férfiakkal beszélgetni, szinte mindenki a mellét nézi, miközben beszél. A nő emellett komoly fájdalmakkal is küzd: a hosszú napok végén rengetegszer belenyilal a hátába, mert extra súlyt kell viselnie.