Kultúra

Oroszlánkirály autista gyerekeknek a Broadway-n

A régóta nagy sikerrel futó klasszikus darab egyes részleteit az autizmus szakértőinek segítségével finomították.

Az ötletgazdák előadást szeretnének tartani, amelyben az erős hanghatások, illetve villanófények nem zavarják meg a speciális igényű közönség nyugalmát.

“Rendkívül izgatottak vagyunk, mert eddig még soha senki nem vállalkozott ilyenre” – mondta az október 2-i előadás egyik szervezője. “Senki nem tudja, hogy milyen eredménye lesz annak, ha összeültetünk 500-600 autista gyereket és felnőttet egy 1600 férőhelyes színházban.”

Az előadás alatt a színház három csendes helyiségében babzsákok, színes könyvek és szakértők fogják várni az előadástól kimerült gyerekeket. A különleges produkció jegyárai is a szokásosnál alacsonyabbak lesznek.

Az autizmustól szenvedők gyakran nagyon érzékenyek a hangos zajokra, az erős fényekre, és nehezükre esik sokáig egy helyben, illetve nyugodtan ülni. A betegségnek egészen enyhe, de nagyon erős tünetei is lehetnek. Az autista gyermeket nevelő családok számára már egy egyszerű étteremlátogatás is komoly megpróbáltatásokat jelent, nem is beszélve egy élő színházi előadásról.

A New York-i Minskoff Színház előadásához egy 16 oldalas útmutatót is le lehet majd tölteni a szervező alapítvány internetes oldaláról. Ez  részletesen elmagyarázza a gyerekeknek, hogy mit csinálnak pontosan a jegypénztárosok, mit kell tenni, ha vissza akarják tapsolni a szereplőket, és azt is, hogy nem kell félniük a jelmezbe bújt színészektől.

“Lesznek gyerekek, akiknek tetszeni fog és lesznek, akiknek nem. Talán nem ez a legmegfelelőbb forma, a legjobb idő, és talán nem is állnak készen erre, de ez nem jelenti azt, hogy feladjuk a próbálkozást” – mondta a kezdeményezésről Alicia Hart, a Brains, Trains, and Video Games: Living The Autism Life (Agyak, vonatok és videó játékok: az autista élet) című könyv szerzője. A szervezők szerint az előadás sikerén fog múlni, hogy a közeljövőben próbálkoznak-e hasonló átalakításokkal más darabok esetében is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik