Sport

Babos az esőszünet után behúzta a meccset

Babos Tímea három játszmában nyert az orosz Valerija Szavinih ellen, és bejutott a nyolcaddöntőbe kedden a 235 ezer dollár összdíjazású brazíliai női tenisztornán.

A viadal honlapja szerint a 16 közé jutásért rendezett találkozó első szettje kereken egy óra alatt dőlt el, míg az esőszünettel tarkított második – amelyben Babosnak már brékelőnye volt – 62 percig tartott. A zárójátszma sima volt, és a magyar játékos végül 2 óra 40 perc alatt diadalmaskodott.

Babos a nyolcaddöntőben a negyedik helyen kiemelt dél-afrikai Chanelle Scheepersszel találkozik.

A magyar teniszező a találkozó után elmondta, hogy éppen lélektani előnyénél jött a kényszerszünet, ami két óráig tartott.
“Végül elveszítettem a következő játékot, majd én szerváltam, amikor újból leszakadt az ég, és újabb 1 óra szünet következett. Amikor visszamentünk, idegesebben, izgulva játszottam, így elment a szervagémem és végül a szett is. Ekkor lenyugodtam, és jó tenisszel sikerült győzni” – mondta Babos.

Eredmény – Florianopolisi tenisztorna, egyes, 1. forduló
Babos Tímea-Valerija Szavinih (orosz) 7-6 (7-5), 6-7 (3-7), 6-2

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik