Sport

Megtört a jég, két magyar is döntős a birkózóvébén

Két magyar is aranyéremért léphet majd szőnyegre péntek este a budapesti birkózó-világbajnokságon, mivel a kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Korpási Bálint és a 82 kilóban érdekelt Bácsi Péter is megnyerte az elődöntőjét.

Az 55, majd a 63 kilósok elődöntőjét követően jöttek a magyar érdekeltségű kategóriák fináléért rendezett meccsei az arénában. A két magyar klasszis közül a 2016-os vb-győztes, tavaly Európa-bajnok Korpási két könnyű, technikai tusos győzelem után a négy között a bolgár Aik Mnacakanjannal csapott össze.

A BVSC 31 éves klasszisa nyugodtnak tűnt, amikor bevonult a küzdőtérre, a meccset pedig nagyon összeszedetten kezdte. Az első másfél percben a szőnyeg közepén küzdöttek a felek eredménytelenül, majd a némileg passzívabbnak tűnő bolgárt intették (1-0).

Korpási leküldette riválisát, aki rengeteget próbált mozogni, ám a magyar kötöttfogású végül megtalálta ennek az ellenszerét és gyönyörűen megpörgette riválisát (3-0).

Korpási előnye jelentős volt, ám a második menet elején szinte azonnal visszaintették (3-1), így le kellett hasalnia. Mnacakanjan óriási erővel dolgozott, gyorsan összefogta és megpróbálta kiemelni riválisát, ám a vb- és Eb-győztes magyar remekül védekezett közel fél percen át, amíg a bíró fel nem állította a feleket.

A folytatásban Korpási nagyon masszívan védte előnyét, nem adott a bolgárnak esélyt arra, hogy akciót csináljon, így 3-1-re megnyerte a mérkőzést és készülhet a pénteki fináléra, melyben a nap során nehezebbnél nehezebb ellenfeleket legyőző, címvédő német Frank Stäbler vár majd rá.

Nem ismertük az ellenfelet, a semmiből tűnt elő ez az örmény származású bolgár. Annyit tudtunk készülni belőle, hogy a mai mérkőzéseit megnéztük és kielemeztük”

– mondta el a siker receptjét Korpási. Mint fogalmazott, a második három percben meglepte, hogy olyan sokáig lent tartották, de amikor azt sikerült kivédekeznie, érezte, hogy a találkozó hátralévő részét meg fogja oldani. “A magam felé támasztott minimum elvárást teljesítettem”.

Korpási sikere után azonnal szőnyegre szólították Bácsi Pétert, aki három, egyaránt 2-1-es sikerrel jutott a négy közé, ott pedig a kirgiz Atabek Azisbekovval találkozott.

A meccs az FTC világ- és kétszeres Európa-bajnoka számára rosszul kezdődött. Mindössze fél perc telt csak el, amikor Bácsi egy válldobással próbálkozott, ám ellenfele lejött a kísérletről, mögé került, majd megpörgette (0-4) 35 éves ellenfelét.

Az eredmény elnémította a csarnok nézőit, Bácsi viszont azonnal kitolta riválisát és szépített (1-4). A szünetig Bácsi ment előre, ám nem talált fogást. A félperces pihenőt követően viszont a kirgiz egyre passzívabbá vált, ezért egy perc után megintették (2-4), ami végül sorsdöntőnek bizonyult.

Bácsi délelőtt egyszer sem tudott akciót csinálni lentről, legendás emelését sem tudta megcsinálni, ám ezúttal egészen parádés akciósorozatot mutatott be.

Előbb szépen pörgetett (4-4), majd kiemelte a kirgizt és nagy ívben eldobta (8-4). A két akcióért járó hat pontot ráadásul a bírók még kettővel (10-4) megtoldották, mivel Azisbekov szabálytalankodott, emiatt vissza is küldték parterhelyzetbe. Így Bácsi megkapta az esélyt a technikai tusra, ő pedig pillanatok alatt újabb pörgetéssel (12-4) le is zárta a meccset. A pénteki fináléban a török Emrah Kus lesz az ellenfele.

“Rosszul kezdtem a mérkőzést, mert ugyan én indítottam előbb, de benne ragadtam az akcióban, ebből pedig az ellenfél tudott pontot szerezni” – értékelt közvetlenül az elődöntő után Bácsi, aki hozzátette,

rengeteg energiát adott és ad neki, hogy családja, szerettei szeme láttára birkózhat.

Az FTC sportolójának egyik fia – aki édesapja karján ülve várta végig, míg nyilatkozik – csak annyit tett hozzá mindehhez, hogy “nagyon szurkoltunk”. Ezen aztán még az egyébként a nap nagy részében szúrós tekintetű Bácsi Péter is elmosolyodott, és annyit jegyzett meg: “ez a siker titka”.

Az elődöntők során az is eldőlt, hogy Andrási József (55 kg) és Váncza István pénteken a vigaszágon folytathatja a versenyt, mivel legyőzőik fináléba jutottak.

A pénteki döntők párosítása:

kötöttfogású 55 kg:
Eldaniz Azizli (azeri) – Zsolaman Sarsenbekov (kirgiz)

 

kötöttfogású 63 kg:
Sztyepan Marjanyan (orosz) – Elmurat Tasmuradov (üzbég)

 

kötöttfogású 72 kg:
KORPÁSI BÁLINT – Frank Stäbler (német)

 

kötöttfogású 82 kg:
BÁCSI PÉTER – Emrah Kus (török)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik