Sport

Nadal egyre jobb, Bartoli sokkolta a világot

Marion Bartoli (marion bartoli, )
Marion Bartoli (marion bartoli, )

A spanyolok egykori világelsője simán bejutott a 3,7 millió dollár összdíjazású tenisztorna harmadik fordulójába. Marion Bartoli közben bejelentette: visszavonul.

Rafael Nadal a múlt héten egy montreali sikerrel tért vissza a pályára, valamint azzal jelezte az ellenfeleknek, hogy hiába a korábbi térdsérülések, ő készen áll a keményborítású küzdelmekre. Magyar idő szerint csütörtökön hajnalban a német Benjamin Becker ellen mindössze négy játékot veszített, így könnyedén jutott be a harmadik körbe.

Ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a legjobb nyolc között Roger Federer lehet az ellenfele, aki Philippe Kohlschreibert győzte le két szettben. A svájci a következő körben a 11. helyen kiemelt Tommy Haas-szal találkozik.

Közben a nagy rivális Novak Djokovic is sikerrel vette az első akadályt, a világelső a belga David Goffint búcsúztatta. A szerb egyébként történelmet írhatna egy esetleges tornagyőzelemmel: ő lenne az első teniszező, akinek összejön a Golden Masters.


Marion Bartoli sírva búcsúzott
Fotó: AFP

A hölgyek 2,3 millió dollár összdíjazású mezőnyében már csak egy Williams van versenyben: a világelső Serena szetthátrányból harcolta ki a továbbjutást, testvére, Venus azonban három szettben kikapott az orosz Vesznyinától.

Kiesett a nyolcadik helyen kiemelt Marion Bartoli is, ám nem is ez az igazán meglepő, hanem az, hogy a mindössze 28 esztendős francia a meccsét követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy visszavonul. A hír sokkolta a világot, főleg, hogy Bartoli nemrég érte el karrierje legnagyobb sikerét és megnyerte a wimbledoni tenisztornát. Most azzal magyarázta a döntését, hogy bár nehéz volt, a teste már jelezte, hogy túlfeszíti a húrt, így jobbnak látja, ha felhagy a profi sporttal.

Eredmények – Cincinnati tenisztorna

férfiak (3,7 millió dollár összdíjazás), 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Nadal (spanyol, 4.)-Becker (német) 6:2, 6:2
Berdych (cseh, 6.)-Nieminen (finn) 6:3, 6:2
Robredo (spanyol)-Wawrinka (svájci, 9.) 7:5, 3:6, 6:3
Turszunov (orosz)-Blake (amerikai) 6:4, 6:4
Djokovic (szerb, 1.)-Monaco (argentin) 7:5, 6:2
Raonic (kanadai, 12.)-Tipsarevic (szerb) 6:4, 7:6 (7-4)
Murray (brit, 2.)-Juzsnij (orosz) 6:2, 6:3
del Potro (argentin, 7.)-Davigyenko (orosz) 7:5, 7:5
Isner (amerikai)-Gasquet (francia, 8.) 7:6 (8-6), 6:2
Haas (német, 11.)-Granollers (spanyol) 6:4, 6:1
Goffin (belga)-Pospisil (kanadai) 7:5, 1:6, 7:6 (8-6)
Lopez (spanyol)-Chardy (francia) 6:4, 2:2-nél Chardy feladta

nők (2,3 millió dollár összdíjazás), 2. forduló (a 16 közé jutásért):
A. Radwanska (lengyel, 4.)-Lepchenko (amerikai) 6:4, 6:0
Halep (román)-Bartoli (francia, 8.) 3:6, 6:4, 6:1
Wozniacki (dán, 10.)-Niculescu (román) 6:4, 6:3
Jankovic (szerb, 14.)-Makarova (orosz) 2:6, 6:3, 6:3
Rybarikova (szlovák)-Cornet (francia) 3:6, 7:5, 7:5
Kvitova (cseh, 7.)-Erakovic (új-zélandi) 6:4, 6:7 (7-9), 6:3
Kerber (német, 9.)-Klejbanova (orosz) 7:6 (7-3), 6:2
Barthel (német)-Kirilenko (orosz, 16.) 6:4, 6:4
Vesznyina (orosz)-V. Williams (amerikai) 6:2, 5:7, 6:2
S. Williams (amerikai, 1.)-Bouchard (kanadai) 4:6, 6:2, 6:2
Errani (olasz, 6.)-Hercog (szlovén) 6:4, 5:7, 6:4
Stosur (ausztrál, 11.)-Hampton (amerikai) 6:3, 7:6 (7-3)
Vinci (olasz, 12.)-Petkovic (német) 6:4, 6:7 (3-7), 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik