Belföld

Minibotrány kerekedett Csányi Vilmos állításából

Mire ment el a filozófusoknak ítélt pénz?

Csányi Vilmos-interjút közöltünk két fejezetben a minap, az első etap szerint Hülyeségben hinni nem célravezető, a második rész pedig azt állítja, hogy Ez valójában egy balkáni ország.

Csányi professzor egy állítása szűk körben heves felháborodást váltott ki. Idézzük az obligát bekezdést:

Kétségtelenül sok a hiba, az érdeksérelem, ám rengeteg a hiszti is, jelentős részben olyanoktól, akiknek erre nincs nagyon alapjuk. Emlékszik a filozófusbotrányra? A szabad demokrata Magyar Bálint még miniszterkorában társadalomtudósok között szétosztott közel egymilliárd forintot. Vajda Misu, akivel én közös vegyipari technikumba jártam, szeretem, tisztelem, százmilliót kapott agressziókutatásra, és el is költötte konferenciára, utaztatásra. Amivel az a baj, hogy egy filozófusnak véleménye ugyan lehet az agresszióról, de nem kutatja, mert nem ért hozzá, hiszen az agresszió biológia és pszichológia. Egy filozófusnak nem százmillió kell, hanem számítógép és az egyetemi könyvtár, passz.

A Csányi Vilmossal vitába szálló tiltakozás élére Kardos András (ki, mint utóbb megtudtuk, részt vett az egyik pályázatban) esztéta állt, továbbítottuk nyílt levelét Csányi Vilmosnak, amelyet most megmutatunk olvasóinknak is, íme:

Professzor Úr! Ön a minapi 24.hu-nak adott interjújában valótlanságot állított Magyar Bálintról és Vajda Mihályról. Kérem Önt, hogy ugyanazon a helyen kérjen tőlük bocsánatot. Magyar Bálint minisztersége idején a pályázatokat független bizottságok ítélték meg, és ő nem osztott szét semmiféle egymilliárd forintot a filozófusok között. Vajda Mihály filozófusnak nem volt semmilyen agresszió kutatás pályázata így aztán azt a pénzt nem is költhette semmiféle párizsi utakra. Professzor úr ezek valótlan állítások és rágalmak! Kérem, kérjen tőlük nyilvánosan elnézést! Válaszát várva, üdvözlettel: Kardos András

Csányitól az alábbi választ kapta munkatársunk.

Kedves Nagy József!

Én rajta vagyok a Facebook-on, de nem használom és  különösen nem fogom vitára használni, mert alkalmatlan arra.

A következőket kéne megkérdezni Kardos Andrástól.

1. Azt állítja, hogy Magyar minisztersége alatt a filozófusok, nemcsak Vajda, nem kaptak kiemelkedő támogatásokat? Ha igen, akkor téved. Ha egyetért, akkor vitatkozhatunk a pályázat pontos címén, valószínűleg nem agresszió volt, hanem valami totalitariánus rendszerekkel kapcsolatos téma, ami nekem mint humánetológusnak agresszió.

2. Azt állítja, hogy  a magyar tudományos életben az idézett korszakban a szakmai független bizottságokat véletlenszerű választás alapján állították össze valóban független szakemberekből és pályázati ítéletük minden esetben megfelelt az egész tudományos terület értékeinek, érdekeinek?

Ha igen, akkor nincs miről vitatkozni, mert fogalma sincsen a magyar tudományos életről. Ha nem, akkor egyetért velem.

Megírtuk, hogy Vajdát tisztelem, becsülöm, nincs miért bocsánatot kérjek tőle. Nem az ő személye miatt beszéltem róla, hanem egy ostoba döntésről, ami a filozófusoknak egyszeri nagy összegeket juttatott, amikor a tudomány valóban pénzigényes területei, a természettudományok igen elhanyagoltak voltak.

Még talán annyit, hogy a mostani baromságok nem tüntetik el a másik oldal hasonló cselekedeteit.  Független bizottságok! Hol él ez a derék ember?

Ha maguknak nagyon fontos, közöljék az ő sorait és teljes egészében az én válaszomat.

Üdvözlettel,

Vili

A 24.hu a maga részéről a vitát lezártnak tekinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik