Sport

Serena újra a párizsi csúcson

Serena Williams (serena williams, )
Serena Williams (serena williams, )

A világelső két szettben győzte le a címvédő Marija Sarapovát a Roland Garros szombati döntőjében.

Ritka az, amikor nem egy torna címvédője számít egy döntő esélyesének, ám az idei Roland Garros női versenyének fináléjában ez volt a helyzet. Marija Sarapova 2004-ben kétszer is le tudta győzni Serena Williamst (egyszer Wimbledonban, egyszer pedig a WTA-világbajnokságon), ám az azóta lejátszott 12 egymás elleni mérkőzést rendre az amerikai nyerte.


Fotó: AFP

Az orosz hölgy adogatásával indult az összecsapás, Serena pedig ripsz-ropsz elhúzott semmi-40-re. Sarapova bravúrosan fordított, majd elvette ellenfele adogatását (2-0), benne volt a meglepetés a pakliban. Nem sokáig, az amerikai is belerázódott a mérkőzésbe, nem sokkal később pedig már 4-2-re vezetett. Riválisa innen ugyan egyenlíteni tudott, 51 perc játék után mégis Williams örülhetett a 6-4-es szettgyőzelemnek.

A második játszma elején ismét brékelőnybe került az amerikai, Sarapovának így végig kellett rohannia az eredmény után. Úgy tűnt, az orosz szuflája 4-3-nál fogyott el, Williams ugyanis ekkor semmire hozta a saját adogatását, ellenfelének nem sok esélye volt akár csak egy pont megszerzésére is. Sarapova még sikerrel szervált a meccsben maradásért, de Williams már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, 6-4, 6-4-re diadalmaskodott. A mérkőzés 1 órán és 46 percen át tartott.

A győztesnek 1,5 millió euró üti a markát, a döntő vesztese 750 ezret nyert.

Serena Williams ezzel karrierje második tornagyőzelmét aratta a Roland Garroson. Nem a minap volt az első sikere, 2002-ben ért csúcsra Párizsban legutóbb a 31 esztendős világelső. Ez volt pályafutása 16. Grand Slam-viadala, így két sikerre megközelítette az örökranglistán holtversenyben második helyen álló Chris Evertet és Martina Navratilovát, akik 18 GS-tornát nyertek. A rangsort a német Steffi Graf vezeti 22 győzelemmel.

Eredmény – Roland Garros, női döntő

Williams (amerikai, 1.) – Sarapova (orosz, 2.) 6-4, 6-4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik